A 2010 előtti balliberális kormányok alatt az első igazi válsághelyzet hatására politikai és gazdasági szempontból is súlyos helyzetbe került hazánk: az IMF és más nemzetközi hitelezők segítségére szorult, és még a miniszterelnök is megbukott – emlékeztet az elemzés. Az MSZP–SZDSZ-koalíció válságkezelése egyben az úgynevezett „reformerek” politikai bukása is volt, amely végül szükségszerűen rendszerszintű krízishez vezetett. A gazdaság recessziója mögött ugyanis általános társadalmi, politikai, erkölcsi, majd később legitimációs válság állt, illetve alakult ki, így a rendszer bukásra volt ítélve. A kormányváltás, amellyel végre lezárulhatott a posztkommunista korszak, lehetőséget nyitott egy szuverenista politikán alapuló új, nemzeti korszak építésére.

Ilyen kegyetlenséget is ritkán hallani, így kínoztak meg egy kutyát Nógrádban
Nagylócon sokan több napon át keresték az egyik helyi lakos beagle-jét, Tacsit, de sajnos mindhiába.