Jazz-zel segíti a Magyar Mentőmotor Alapítvány munkáját a Honda
Varsányi Zoltán, Magyar Mentőmotor Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: „A Magyar Mentőmotor Alapítvány és a japán vállalat hazai képviseletének együttműködése 2009-ben kezdődött, tehát több mint tíz éve dolgozunk közösen. Azt is mondhatnám, hogy ebből a kapcsolatból már sok gyermek született, hiszen nyolc mentőmotor is érkezett a Honda magyarországi fióktelepének jóvoltából, valamint tavaly márciusban állítottuk rendszerbe a mentőtiszti kocsinkat, ami egy Honda CR-V.
A járványügyi helyzetben új igényeket és új feladatokat kell kiszolgálnunk és ellátnunk, és ahhoz, hogy ezeket maximálisan teljesíteni tudjuk, segítségre van szükségünk. A Honda Hungary – ahogy eddig is, most is – mellénk állt, és a rendelkezésünkre bocsátotta márciusig ezt a szuper, hibrid meghajtású Jazzt.”
Tovább...