Párás szélvédő miatt gázolt gyalogost a sofőr

Úgy indult útnak a 22 éves hölgy, hogy nem várta meg, amíg tiszta lesz a szélvédő – pár méter megtétele után gyalogost gázolt.

null

A 22 éves sofőr járművével Székesfehérváron, a Sütő utcából indult el a Palotai út irányába 2021. november 8-án 18 óra 40 perc körül úgy, hogy elindulást megelőzően járműve első szélvédőjének páramentesítéséről nem gondoskodott, így az a kilátásban gátolta. Emiatt, és mivel az útkereszteződésben az elsőbbségadási kötelezettségét is figyelmen kívül hagyta, az autó jobb elejével a neki balról érkező és az úttesten áthaladni szándékozó 62 éves gyalogost elütötte, aki az úttestre esés közben egy 74 éves gyalogost fellökött. A baleset során mindkét gyalogos megsérült - olvasható az Autó-Motor cikkében.

Fotó: AUTÓ-MOTOR

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy mindig az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz! Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel megelőzhetők a gyalogos balesetek is, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége is váltaná ki. Ne feledjék, a szélvédők tisztán tartása és párátlanítása alapvető fontosságú a közlekedés érdekében! Ehhez szükséges a megfelelő szellőztetés biztosítása, a légkondicionáló használata, az üvegfelületek felmelegítése fűtőszálak bekapcsolásával, illetve a meleg légáram üvegfelületekre fúvatásával. A párásodásgátló vegyszerekkel megelőzhető, illetve késleltethető a páraréteg kialakulása.

Az eredeti cikk ide kattintva érhető el.

Borítókép: Autó-Motor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.