Szemléletváltás – Yaris 1.5 Hybrid teszt

Minden szempontból többet nyújt elődjénél a Yaris, amivel megerősítheti pozícióit a kisautós szegmensben.

null

A környezetvédelmi előírások szigorítása nagy hatással lesz a kisautókra, melyek egy része néhány éven belül el is tűnhet az európai piacról. Nem azért, mert nem teljesíti a kibocsátási normákat, hanem azért, mert a meredeken emelkedő költségek miatt nem lehet kellőképpen alacsony áron forgalmazni.

A Toyota jól láthatóan nem akar lemondani hűséges vevőköréről, ezért igyekezett feljebb pozicionálni a Yaris negyedik generációját. 

Nem csak belső méreteit, tudását is látványosan növelték. Mario Majdandžić vezető formatervező szakított a korábban megszokott bájos, mértéktartó stílussal a sportosabb, bátrabb megjelenés kedvéért. Mintha már magát a GR sportváltozatot látnánk, a polgári Yaris azonban csak 5 ajtós karosszériával készül. Szélesítései és a sarkokba kitolt kerekei megadják az alaphangulatot, mégsem agresszív az összhatás, ügyeltek rá, hogy női szemmel is vonzó maradjon. Utoljára talán az 1999-es Yaris volt ekkora egyéniség, ami ebben a kategóriában akár döntő tényező is lehet, akárcsak a színválaszték, amely szerencsére tartalmaz olyan árnyalatokat is, mint a képeken látható korallpiros.

Fotó: Balogh Bence

Ahogy a külső, úgy a belső formaterv esetében is egyértelműen arra törekedtek, hogy karakteres legyen a végeredmény, éppen ezért mindkettő megosztóra sikerült. Volt, akinek nem tetszettek a kerek műszerek, azt viszont el kell ismerni, hogy ezzel egy kis csavart vittek a digitális műszeregységek világába. A műszerfal elrendezésében van néhány szokatlan megoldás, mint a magasra helyezett központi kijelző, amely az ergonómia és az alá beépített szellőző szempontjából sem a legjobb helyre került. Szintén szokatlan az ablakemelők elhelyezése, de ettől függetlenül a gombok, kapcsolók alapvetően kézre állnak. Sok rekeszt és polcot alakítottak ki apró tárgyaknak, és úgy variálták a különböző minőségű anyagokat, hogy a kevésbé igényes darabok se rontsák érdemben az összképet. Aki világos belsőre vágyik, annak a csúcs Executive felszereltségi szintet kell választania, cserében már az olcsóbb kivitelekben is mutatósak a kárpitok. Nagy előrelépés a korábbinál tágasabb hely, illetve a kényelmesebb ülések, amelyet a hátul ülők is értékelnek majd, hiszen akár felnőttek is elférnek, és hosszabb úton is jól érzik majd magukat, mert nemcsak az ülés kialakítása, hanem a magassága is ideális, ráadásul a fejtér is elegendő. A 286 literes, szabályos alakú raktér egy literrel sem lett nagyobb, mégis jól használható, az üléstámlák ledöntése után továbbra is 768 liternyi rakodóhely áll rendelkezésünkre.

 

Az eredeti cikket ITT érheti el. 

Borítókép: Toyota Yaris (Fotó: Balogh Bence)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.