Lazán és színesen: egy budai családi otthon története
Meleg színek, remek érzékkel válogatott berendezés és személyes tárgyak töltik meg ezt a budai házat, ahol a harmónia mellett a spontaneitás és a bohóság is szerepet kapott – írja a lakaskultura.hu.
A II. kerületi lakásba lépve a látogatót azonnal megérinti az otthonosság érzése. A hely egyszerre természetes, meleg és vidám – azt gondolnánk, hogy hosszú évek alatt nyerte el a jelenlegi formáját. Pedig az ötfős család mindössze másfél éve él itt, a budai ház megvétele, az apróbb átalakítások, valamint a berendezkedés néhány hét alatt zajlott le.
– Az előző lakásunk körülbelül 600 m-re található. Még csupán gondolkodtunk a változtatás lehetőségén, illetve hogy meghirdetjük az ingatlant, amikor egy ismerősünk ajánlására megmutattuk egy családnak. Ők első látásra beleszerettek, és azonnal a vásárlás mellett döntöttek. Minden váratlanul gyorsan történt, alig több mint egy hónapunk maradt, hogy kiköltözzünk. Haladéktalanul elkezdtünk albérletet keresni, a férjem talált rá erre a házra, amely szerencsénkre éppen kiadó volt – meséli a feleség.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.