A II. kerületi lakásba lépve a látogatót azonnal megérinti az otthonosság érzése. A hely egyszerre természetes, meleg és vidám – azt gondolnánk, hogy hosszú évek alatt nyerte el a jelenlegi formáját. Pedig az ötfős család mindössze másfél éve él itt, a budai ház megvétele, az apróbb átalakítások, valamint a berendezkedés néhány hét alatt zajlott le.
Lazán és színesen: egy budai családi otthon története
Meleg színek, remek érzékkel válogatott berendezés és személyes tárgyak töltik meg ezt a budai házat.
– Az előző lakásunk körülbelül 600 m-re található. Még csupán gondolkodtunk a változtatás lehetőségén, illetve hogy meghirdetjük az ingatlant, amikor egy ismerősünk ajánlására megmutattuk egy családnak. Ők első látásra beleszerettek, és azonnal a vásárlás mellett döntöttek. Minden váratlanul gyorsan történt, alig több mint egy hónapunk maradt, hogy kiköltözzünk. Haladéktalanul elkezdtünk albérletet keresni, a férjem talált rá erre a házra, amely szerencsénkre éppen kiadó volt – meséli a feleség.
– Kívülről jól ismertük az épületet, hiszen sokszor sétáltunk el előtte, és mindig is nagyon tetszett nekünk. Megnéztük, tettünk egy vételi ajánlatot, amit a tulajdonosok elfogadtak. Ettől a pillanattól számítva öt hetünk volt a felújításra.
A három budai sorházat három testvér építette az 1920-as évek végén, a szóban forgó ingatlan az épületegyüttes középső eleme. Ágnest rögtön elvarázsolta a nappali kertre nyíló, hatalmas, íves osztású ablaka, és úgy érezte, hogy jó lenne itt élni.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Újragombolt szerelem: egy nőies otthon 60 m²-en
Úgy tartják, lakva ismeri meg az ember a másikat. Renáta esetében a régi bölcsesség a lakásra vonatkozóan is igaznak bizonyult, így 11 év után gondolt egy nagyot, és szépen berendezett otthonát átalakította – írja a lakaskultura.hu.
Vannak lakások, amelyek nem adják könnyen magukat – bár Renátát már első pillantásra megérintette jelenlegi otthona varázsa. Az új építésű, kertkapcsolattal rendelkező ingatlanra a barátai hívták fel a figyelmét. A saját kertrész igen komoly vonzerővel bírt, így gyorsan döntött, és az első lakók között költözött a 13 éve épített társasházba, Pest kertvárosi részében.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.














