Kilenc házi sütemény a nagymama kockás receptfüzetéből

Összegyűjtöttünk néhány klasszikust, hogy ellenállhatatlan süteményeket ehessünk a vasárnapi ebédhez.

null

Méteres, hatlapos és piskótatekercs – ezeket a finomságokat szinte mindenki a nagymamájánál eszi először, felnőttként pedig sóvárogva keresi ugyanazokat az ízeket. Hogy ne merüljenek feledésbe ezek a nagy klasszikusok, összegyűjtöttük a legjobb recepteket a nagymama kockás füzetéből – írja a mindmegette.hu.

 

NŐI SZESZÉLY, AHOGY A NAGYMAMÁM KÉSZÍTI

 

Hozzávalók: 7 db tojás, 14 dkg vaj, 28 dkg kristálycukor, 14 dkg finomliszt, 1 ek sütőpor, só, sárgabarack­lekvár

 

 

  • A tojásokat szétválasztjuk. A tojássárgáját összedolgozzuk a cukor felével és a vajjal, majd hozzáadjuk a lisztet és a sütőport.

 

 

  • Egy kivajazott tepsibe simítjuk a tésztát és 170 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük.

 

 

  • A tojásfehérjét kemény habbá verjük a cukor másik felével.

 

 

  • A süteménylapot kivesszük a sütőből, még forrón megkenjük a baracklekvárral, majd elsimítjuk rajta a fehérjehabot és visszatesszük a sütőbe, kb. 10 percre, amíg a fehérje kissé megbarnul.

 

 

 

 

 

 

 

 

KEKSZES-MOGYORÓS NÁPOLYI

 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók: 40 dkg porcukor, 2 dl tej, 25 dkg vaj vagy margarin, 40 dkg darált keksz, 7 lap ostya, 25 dkg margarin, 10 dkg durvára vágott mogyoró, 25 dkg vaj, 25 dkg margarin

 

 

 

 

 

  • A cukrot egy lábasban felolvasztjuk, hozzáöntjük a tejet, és felfőzzük. A tűzről levéve belekeverjük a vajat vagy a margarint, majd összekeverjük a keksszel és a durvára vágott mogyoróval.

 

 

  • Az ostyalapokat megtöltjük a krémmel, fóliával letakarjuk, és nehezéket teszünk rá. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap szeleteljük.

 

 

 

MÉTERES SÜTEMÉNY

 

A tésztához: 7 db tojás, 25 dkg cukor, 1 dl víz, 1 dl olaj (+ a formához), 25 dkg liszt (+ a formához), 3/4 csomag sütőpor, 2 ek kakaó

A krémhez: 6-7 ek liszt, 5 dl tej, 25 dkg vaj vagy margarin, 25 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor

A bevonathoz: 10 dkg tejcsokoládé, 1 ek olaj

 

 

  • A tésztához a tojást és a cukrot habosra keverjük. Külön-külön hozzáadjuk apránként, felváltva a vizet és az olajat, és közben kevergetjük. A lisztet és a sütőport összekeverjük, majd kanalanként hozzáadjuk a masszához, és közben lassú fokozaton keverjük.

 

 

  • Két őzgerincformát kiolajozunk és kilisztezünk. A massza felét beleöntjük az egyik formába, a másik feléhez hozzákeverjük a kakaót, majd beleöntjük a másik formába. 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. A sütőt 15 percig nem szabad kinyitni, mert a tészta összeesik. Ha megsült, kivesszük, és hagyjuk teljesen kihűlni, majd felszeleteljük.

 

 

  • A krémhez a lisztet a tejjel csomómentesen kikeverjük és megfőzzük (sűrű massza lesz belőle). Ezután hagyjuk kihűlni. A vajat, a porcukrot és a vaníliás cukrot kikeverjük. A teljesen kihűlt masszát hozzáadjuk, és összedolgozzuk.

 

 

  • A tésztát a krémmel összetapasztjuk (egy fehér, egy kakaós, egy fehér, egy kakaós stb.). A krémmel a tetejét is bevonjuk. A csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk az olajjal, és bevonjuk vele a sütit. Ferdén szeletelve tálaljuk.

 

 

 

EGYSZERŰ FANTA SZELET A NAGYMAMA KOCKÁS FÜZETÉBŐL

 

A tésztához: 6 db tojás, 6 ek kristálycukor, 1 dl étolaj, 2 ek kakaópor, 1 csomag sütőpor, 5 ek liszt

A krémhez: 20 dkg vaj, 2 csomag vaníliás cukor, 15 dkg porcukor, 50 dkg túró

A tetejére: 2 csomag vaníliás pudingpor (főzős), 7 dl narancsízű üdítő

 

 

  • A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat, a kakaóport, végül a sütőporral elkevert lisztet. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és óvatosan hozzáforgatjuk a tésztához. Egy 23 × 34 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk és beleöntjük a masszát. Előmelegített sütőben 180°C-on 20-25 perc alatt készre sütjük.

 

 

  • A krémhez a vajat habosra keverjük a vaníliás cukorral és a 10 dkg porcukorral, majd a túrót is hozzádolgozzuk, és rákenjük a kihűlt tésztára.

 

 

  • A pudingport a maradék cukorral és a narancsos üdítővel elkeverjük, majd felfőzzük. Kevergetve kihűtjük. Amikor langyosra hűlt, rácsorgatjuk a túró tetejére, majd hűlni hagyjuk 1-2 óráig.

 

 

 

ŐSZIBARACK SÜTI (LAKODALMAS DESSZERT)

 

A tésztához: 70 dkg liszt, 2 dl tej, 20 dkg zsír, 30 dkg porcukor, 2 db tojássárgája

 

 

  • 1 csomag sütőpor

 

 

  • 1 csomag vaníliás cukor

 

 

  • 1 csipet só

 

 

  • A töltelékhez:

 

 

  • 10 dkg darált dió

 

 

  • 4 dkg porcukor

 

 

  • 1 dkg kakaópor

 

 

  • 1 csomag vaníliás cukor

 

 

  • 3 evőkanál baracklekvár

 

 

  • 1 kevés rumaroma

 

 

  • 2 dl tej

 

 

  • A tetejére:

 

 

  • 1 kis üveg vérnarancs aroma

 

 

  • 1 db tojásfehérje

 

 

  • kristálycukor

 

 

 

 

  • A tészta hozzávalóit a tej és liszt kivételével egy tálban összekeverjük, majd apránként, felváltva hozzákeverjük a lisztet és a tejet is. A tésztát egy órán át a hűtőben pihentetjük, majd dió nagyságú gömböket formálunk belőle. A gombócokat sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt világosra sütjük.

 

 

  • Még melegen kikaparjuk a belsejüket. A kikapart tésztához hozzáadjuk a kakaóport, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a darált diót, majd hozzákeverjük a baracklekvárt, a rumaromát, végül a tejjel teljesen simára dolgozzuk. A tölteléket fél órára hűtőbe tesszük, majd megtöltjük a tésztát.

 

 

  • A félgömböket nem töltjük púposra, éppen csak a telerakjuk, majd egy kevés töltelékkel összeragasztunk két félgömböt. A vérnarancsaromát egy tálba öntjük és foltokban megkenjük a barack felületét. Utána tojásfehérjével lekenjük, és kristálycukorba forgatjuk. Levelekkel díszítjük.

 

 

 

HÁJAS SÜTI HÁZI SZILVALEKVÁRRAL

 

Hozzávalók: 50 dkg sertésháj, 70 dkg finom liszt, 2 ek ecet, 2 db tojássárgája, kevés só, 2,5 dl langyos víz, szilvalekvár

 

 

  • A hájat lehártyázzuk, majd húsdarálón átdaráljuk. 25 dkg lisztet a hájjal és az ecettel összedolgozunk, majd hűtőbe tesszük pihenni.

 

 

  • A maradék 50 dkg lisztet és a két tojássárgáját a sóval és langyos vízzel összegyúrjuk. A tésztát kinyújtjuk, és rákenjük a hűtőből kivett lisztes hájat. Háromszorosan egymásra hajtjuk háromszor, közben mindig egy-egy félórára a hűtőben pihentetjük még.

 

 

  • Miután negyedszerre is kinyújtottuk, körülbelül 6×6 centis kockákra vágjuk, a közepére egy kanál lekvárt teszünk, és félbehajtjuk. Tepsire rakva előmelegített forró sütőben, közepes lángon megsütjük. Porcukorral gazdagon meghintve tálaljuk.

 

 

A nagymama kockás receptfüzetéből összegyűjtött további renceptekért tekintse meg a teljes cikket a Mindmegette oldalán!

 

 

Korábbi cikkünkben egy napjainkban divatos süteményt mutattunk be, amely valószínűleg nem szerepel a nagymama kockás füzetében. Parányi színes habcsókok, amikért rajong a világ: íme a macaron-sztori! A macaronmánia a 20. század közepén kezdett el terjedni a világban és a mai napig tart.

 

 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.