Mindig ott, ahol szükség van rá: Napjaink hőse a mentőszakápoló

Kenéz László hajdúsámsoni mentőszak­ápoló harminc éve látja el a betegeket, egy a mindennapok hősei közül.

null

László mentőszakápoló a Hajdúsámsoni Mentési Pontnál. Három gyermek édesapja, boldog élettársi kapcsolatban él párjával. Amikor a debreceni Kardos utcai általános iskolába járt, már akkor érdeklődést mutatott az elsősegélynyújtás iránt. A vöröskeresztes csapat oszlopos tagja volt, az iskolák közötti versenyeket sorra nyerték, országosra is kijutottak.

Vizeken, hegyekben

– Emlékszem, a gyakorlati bemutatón több száz versenyző volt, és az én általam ellátott sérültet hívták ki először a zsűritagok – meséli a mentős. 19 évesen aztán besétált a debreceni mentőállomásra és felvételre jelentkezett. Először képesítés nélküli mentőápolóként kezdte, gyakorlatot szerzett idősebb kollégáitól, mindeközben elvégezte a mentőápolói iskolát.

„Az első kivonulásom egy októberi reggel volt. Riasztást kaptunk Nyíracsádra, szüléshez. Mire kiértünk, megszületett a baba, a köldökzsinórt én vágtam el. Az évek alatt 20-22 szülést vezettem le mentőautóban vagy lakásban”

– árulja el. Mentőhelikopteren is látott el betegeket, sérülteket a Debrecen–Nyíregyháza–Budapest viszonylatban. Vonulás közben kellett átülni a mentőautóból a légi járműbe.

Kenéz László mentőszakápoló az életét másoké megmentésének szentelte
Fotó: Dandé Melinda / haon.hu

A Debreceni Mentőállomás után Berettyóújfaluba és Hajdúböszörménybe járt ki helyettesíteni. 2016. március 1-től dolgozik a Hajdúsámsoni Mentési Ponton, ahol kiváló kollégákat kapott. A mentőzés mellett elsősegély-oktatásban is részt vesz. A Mentési Ponton minden nap reggel 7 órától 19 óráig teljesít szolgálatot, naponta átlagosan öt vonulásuk van. Riasztás esetén egy percen belül el kell indulniuk az esethez, tehát így egész nap készenlétben állnak kollégáival. A műszak reggel a mentőgépkocsi átvételével kezdődik. Átnézik a felszerelést, a gyógyszerek lejárati idejét, ellenőrzik az eszközök működőképességét, akkumulátorok töltöttségi szintjét. Elektronikusan, táblagépen keresztül bejelentkeznek a mentésirányítási rendszerbe, 7 óra után rádiópróba következik, ilyenkor közlik az utasításokat, az aktuális protokollokat és ők is jelzik, ha probléma van.

Szabadidejében imád utazni, túrázni vagy evezni a Tiszán. Imádja a hegyeket és a vízpartot. 2004-ben eljutott a Himalájára, 5643 méter magasságba. Innen látta a világ tetejét, a Mount Everest csúcsát. Kutatást is végzett, az öngyilkosságot elkövetők eseteit dolgozta fel, azt publikálta is a Magyar Mentésügy folyóiratban 2003-ban.

Megviselte a gyermekhalál

„Nagyon sok eset van már a hátam mögött. De egy a mai napig bennem van. Egy tanya kigyulladt, két gyermek és az édesapa megégtek a tragédiában. A ház romjai között keresgéltük a holtesteket, az egyik gyermekét én találtam meg. Nagyon megviselt, hiszen már apa voltam. Hosszú ideig hordoztam az eset borzalmát”

– emlékezik vissza a mentő szakápoló.

A teljes cikk ITT olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.