Országos első helyezéseket értek el a tapolcai diákok

Az Örökségünk ’48 nevű versenyben először győztek, míg a Magyarok Európában versenyen a korábbi évek hagyományát vitték tovább.

null

A jutalomkönyveket a téli szünetben kapták meg a tapolcai tanulók. Riba Erzsébet felkészítő tanártól a Veszprém megyei portál megtudta, leginkább azért nevezhetők történelminek az eredmények, mert az Örökségünk ’48 nevű versenyben először győztek, míg a Magyarok Európában versenyen a korábbi évek hagyományát vitték tovább a diákok az országos első hely megszerzésével.

A történelemversenyeket a Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület hirdeti meg évtizedek óta. Az Örökségünk ’48 elnevezésű versenyen a reformkortól a dualizmus koráig tartó időszakot dolgozták fel a tanulók, míg a Magyarok Európában vetélkedőn a magyar tudomány 1920. századi sikereivel foglalkoztak.

Az Örökségünk ’48 verseny győztes csapatában Páhi Barnabás (12. a), valamint Fedő Róbert Milán, Sipos Ákos 2020 júniusában érettségizett tanuló ügyeskedett, felkészítő tanáruk Tarnóczai Géza volt. A Magyarok Európában vetélkedőn két csapat is indult, és megosztott első helyen végeztek. Az egyik csoportban Kovács Réka, Varga Sára (12. a) és Varga László (10. a), míg a másikban Nagy Flóra Sára, Tánczos Réka Rafaella, Vajda Noémi (11. a) versenyzett. A történelmi ismeretek mellett dramatizált jelenetet kellett mindkét versenyre öszszeállítani.

Az Örökségünk ’48 versenyen politikai vitán keresztül mutatták be az 1848 augusztusában szeptemberében zajló horvát magyar konfliktust. A Magyarok Európában vetélkedőn a millennium évében megrendezett nemzetközi tudományos konferencián szerzett magyar sikereket mutatták be. A csapatok kisfilmjeit is díjazták.

A tapolcai Batsányi János Gimnázium fotóján a tanulmányi versenyen győztes csapatok tagjai láthatóak
Fotó: Batsányi János Gimnázium – veol.hu/Mediaworks

Az egyesület vezetése sem gondolta, hogy a 2019 novemberében elindított verseny lebonyolításához egy egész esztendő szükséges, és ennyi kihívást kell leküzdeni. A diákok korábbi tapasztalataik alapján kívántak belevágni az újabb versenyszezonba.

Megoldották az első két internetes forduló feladatsorait, majd készültek a budapesti döntőre, melyet eredetileg március közepén tartottak volna. Aztán megismerkedtek az online oktatás, a karantén, a pandémia kifejezésekkel.

Az őszre áthelyezett budapesti döntőket a második hullám lehetetlenítette el. Így végül online döntő várt rájuk, és az előzetes feladatok kisfilmjeit elérhetővé kellett tenni az egyesület számára. Kihívás volt elég, de a tanulók megbirkóztak velük. Pedig akadt, aki közben már leérettségizett, s a verseny miatt tért vissza a végzős csapattárshoz. Örömteli, hogy ilyen összetartó csapatok alakultak ki a gimnáziumi tanulmányok idején mondta Riba Erzsébet, aki bízik benne, hogy a közben meghirdetett versenyeken hasonló szép sikerek születnek, és azokról már tavaszszal beszámolhatnak.

A diákok élvezték a közös munkát

A tapolcai iskola 2019 tavaszán ugyanezzel a csapattal ötödik helyezést ért el az Örökségünk ’48 verseny döntőjén. A diákok már a hazaúton eldöntötték, hogy a következő tanévben megcélozzák a dobogót. Azt persze senki nem sejtette, hogy az internetes fordulók után ennyit kell várni a döntőre. Javában készültek a március 21-re kiírt megmérettetésre, amelynek helyszíne a Stefánia-palota lett volna, azonban minden borult a járvány miatt. Majd december 5-ét jelölték ki ugyanarra a helyszínre, de az sem valósulhatott meg. Így végül online döntőt tartottak. A tanulók és a felkészítők is örültek, hogy a részvételt kiharcoló csapattagok végig vihették a versenyt annak ellenére, hogy kétharmaduk már leérettségizett, mégis mindegyikük folytatni akarta. Ez a hozzáállás örömmel töltötte el a tanárokat, mert azt mutatja, hogy a diákok is élvezték a közös munkát, illetve kötődnek a Batsányi gimnáziumhoz.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.