A színész, aki mindig elérzékenyül Komárom látványától

Mint ahogy a legtöbb színészét, így Molnár Gusztáv életét is megnehezítette a koronavírus-járvány. Az észak-komáromi származású színész szakmájában sokáig egyáltalán nem tudott dolgozni, ráadásul a Drága örökösök televíziós sorozat egyik legnépszerűbb szereplőjét szüleitől, testvérétől és felvidéki barátaitól is elválasztotta a szigorú határellenőrzés.

– Nemrégiben kért segítséget a Facebook-oldalán, miszerint nehéz helyzetbe került a járvány miatt, és bármilyen munkát szívesen elvállal.

– A privát oldalamra írtam ki ezt a bejegyzést, ahol szakmabeliek, barátok, családtagok vannak. Tizenhárom hónapja tart ez a nehéz helyzet, vannak bizonyos szférák, amelyeket különösen érzékenyen érint a járvány. Ilyen az enyém, és a páromé is, aki a szépségiparban dolgozik. Szerettem volna elmenni valahova dolgozni, mert van szabad­időm, de nem volt ötletem, hova. Én lepődtem meg a legjobban, hogy ebből ekkora hír lett, napokig a csapból is ez folyt. Rengetegen írtak nekem utána. Azt mondták, nagy bátorság volt tőlem, de ezt én nem így érzem. Ez egy teljesen valódi helyzet, nem médiafigyelmet akartam. Család­apa vagyok, van gyerekem, párom, muszáj pénzt keresnem. Ezt pedig jelenleg az én szakmámból nem lehet.

– Milyen munkalehetőségeket ajánlottak fel?

– Találkozom egy úriemberrel, aki Esztergomban ajánlott egy fuvaros állást. Az ország egész területén dolgoznak, ez egy időszakos munka. De a fűnyírástól kezdve, a vakoláson át a villanyszerelésig kaptam ajánlatokat. Nagy örömömre a szakmából is kerestek, szinkronizálni fogok, amivel eddig egyáltalán nem foglalkoztam. Sokaknak eszébe jutottam, azt hiszem sikerült felhívnom a figyelmet arra, hogy nincs minden rendben.

Molnár Gusztáv (b) Daniel Banulescu szerepében, valamint Kálóczi Orsolya (j) O. Horváth Sári Szeretett Vezérünk című abszurd showjának próbáján a Szkéné Színházban 2019. szeptember 25-én
Fotó: szeptember 25-én MTI/Szigetváry Zsolt

– A koronavírus nem csak a munkája terén okozott problémát. Ha jól tudom, a szülei és a húga Észak-Komáromban él, hogy tudta őket meglátogatni, mióta szigorú a határellen­őrzés?

– Ez a legnagyobb szívfájdalmam. A közelmúltban volt anyák napja, soha nem volt még olyan, hogy ekkor ne látogattam volna meg édesanyámat. Az Európai Unióban vagyunk, eltűntek a határok, de most át tudom érezni, hogy érezhették magukat az emberek Kelet-, illetve Nyugat-Berlinben. Egyszer csak felhúztak egy képzeletbeli falat, és hónapok óta nem láttam az édesanyám. A testvéremet sem tudtam megölelni, akivel nagyon jó a kapcsolatom. Mi korábban falun laktunk, voltak állataink, foglalkozni kellett velük. Ebben az időszakban mindig ott voltam, segítettem a rokonoknak a kerti munkában. Most ez sincs és ez nagyon furcsa. Egyelőre kilátástalan a helyzet, nem látom, mikor lesz ennek vége. Folyamatosan változnak a szabályok, a párommal féltünk attól, hogy mondjuk egy hétfőn hazautazunk, kedd reggel pedig hoznak egy új rendeletet és nem tudunk visszajönni. Emellett minden szabályt szigorúan betartottam az elmúlt időszakban. A minimálisra csökkentettem a találkozások számát, időben hazamegyek, tartom a másfél méteres távolságot, odafigyelek másokra. Oltáspárti vagyok, szerintem ez egy nagyon fontos dolog.

– Milyen emlékek fűzik a Selye János Gimnáziumhoz és Észak-Komáromhoz?

– Csallóközaranyoson jártam általános iskolába, tízéves koromtól kezdve pedig a Selye János Gimnázium tanulója voltam. Velem együtt járt ide Borbély Alexandra, Andruskó Marcella és Ponty Tamás. Mi négyen lettünk színészek ebből az évfolyamból, ami nem kevés. Lokálpatrióta vagyok, Észak-Komárom az otthonom, hiába lakom most Gödöllőn. Amikor vonattal mentem haza és megjelent előttem a Duna, a komáromi hajógyár és a híd képe, mindig elérzékenyültem. Ez itt az én hazám, hogy ezt a Máté Péter-dalt idézzem. Ismerem az ottani embereket, a szokásaikat. Szeretem a tájszólásomat, ami abból a régióból való. Büszke vagyok rá, hogy komáromi gyerek vagyok.

– Nem keresték meg a Komáromi Jókai Színházból szereplehetőséggel?

– Nagyon szívesen játszanék ott, de valahogy még nem kerestek meg ezzel. A volt gimnáziumi osztályfőnököm, Farkas Adrianna kért meg, hogy elhoznám-e ide azt a tantermi színházi előadásomat, amelyet Magyarországon országszerte játszom. Jó lenne ezt hazavinni, de közbeszólt a járvány. Pedig szeretnék többet hazajárni és aktívabban részt venni az otthoni kulturális életben. A Kaszás Attila Versmondó Fesztiválon például tavaly zsűriztem. Meghívtak, mint ismertebb embert. Nagyon jólesett, hogy gondoltak rám.

A teljes interjú IDE kattintva érhető el.