Kilométeres karácsonyi traktorfelvonulással ünnepelt Lovasberény

A lovasberényi mezőgazdaság különleges módon ünnepelte a karácsony érkezését december 22-én: a feldíszített traktorok látványa mellé forralt bor, meleg tea, sütemény is járt.

null

December 22-én Lovasberény mezőgazdasága együtt ünnepelt: Fülöp-Weigler Bettina immáron már nem a település közművelődés szervezőjeként, hanem képviselőként és magánemberként szervezte meg a mezőgazdasági gépek karácsonyi felvonulását – írja a Fejér vármegyei hírportál, a feol.hu

– A tavalyi évhez hasonlóan, idén is összefogtam a mezőgazdasági dolgozókat – árulta el a feol.hu-nak a szervező. - Nagyon fontos számomra a mezőgazdaság, hiszen a férjem családja is ezzel foglalkozik, így nem volt kérdés, hogy a karácsony róluk is szóljon. Amellett, hogy a traktorok tulajdonosai, sofőrjei rendkívüli odafigyeléssel díszítették a járműveket, ismét hatalmas összefogásnak lehettünk részesei. Az indulás és érkezés helyszíne a Fülöp Birtok Magtár udvara volt, azonban 3 megállóban is csodálhatták gépeket a nézelődők. A Deák utcában szinte a fél utca sütött, főzött, de nem kisebb elánnal készült Simon László és családja, valamint Fodor Zsolt és családja is.

Borítókép: traktoros felvonulás (Fotó: Feol)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.