Fotókiállítás mutatja be a 301-es parcella történetét
A kiállítás megnyitóján, többek között beszédet mondott a Magyarságkutató Intézet, valamint a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója is.
A kiállítás megnyitóján, többek között beszédet mondott a Magyarságkutató Intézet, valamint a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója is.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja kapcsán a Nemzeti Örökség Intézete csaknem teljessé tette a Nemzeti Gyászpark adatbázisát, így elérhető annak a csaknem 1200 embernek életrajza, akiket a kommunizmus áldozataként kivégeztek, és akiket az Új köztemető
Ákos és Marianna sorsa megrendítően bizonyítja a kommunizmus embertelenségét, a kádári „puha diktatúra” véres valóságát. Példát mutattak tisztességből, hazaszeretetből, becsületből és hűségből.

Orbán Viktor és Lévai Anikó fehér rózsákat helyezett el az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imre néhai miniszerelnök sírjára a 301-es parcellában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.