Rövidesen egészségügyi katasztrófa elé nézhet Egyiptom
A SARS-CoV-2 nevű vírus több mint 350 orvost fertőzött meg, és 19-en haltak bele a szövődményekbe.
A SARS-CoV-2 nevű vírus több mint 350 orvost fertőzött meg, és 19-en haltak bele a szövődményekbe.
A lakóknak nincs nagy bajuk az ablak alatt futó autóúttal, amíg kártérítést fizetnek nekik.
Hogy fenntartsák az érdeklődést Egyiptom iránt, a tárca már több kreatív ötlettel rukkolt elő.
Egyiptomban 149-cel nőtt az igazolt koronavírusos fertőzöttek száma hétfőre, Marokkóban keddtől a kór elleni küzdelem jegyében kötelezővé tették a szájmaszk viselését.
Abdel Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnök már be is jelentette, hogy biztosan csúszni fog a 2020-ra tervezett költözés.
Egyiptomban megfertőződött az új koronavírussal a legjelentősebb onkológiai kórháznak, a Kairói Egyetemhez tartozó klinikának 17 egészségügyi dolgozója, ezért karanténba kellett őket helyezni – közölték szombaton tisztségviselők. Az egyetem vizsgálatot in
Vírusvetélkedőt szervezett a lakosság felvilágosítása céljából Egyiptomban a Kínai Kulturális Központ a terjedő koronavírus-járvány miatt.
Iránban meghaladja kétezret a koronavírus halálos áldozatainak a száma, Líbiában is regisztrálták szerdán az új típusú koronavírus első fertőzöttjét, Egyiptomban egynapos karantént léptettek életbe, Szíriában éjszakai kijárási tilalom veszi kezdetét, Paki
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.