Élőben közvetítik egy ókori egyiptomi szarkofág felnyitását
Élőben közvetítik vasárnap este egy ókori szarkofág felnyitását Egyiptomból.
Élőben közvetítik vasárnap este egy ókori szarkofág felnyitását Egyiptomból.
Harminc embert ítéltek tíztől évtől életfogytig tartó börtönbüntetésre Egyiptomban egy alexandriai keresztény templom ellen tervezett pokolgépes támadás és más bűncselekmények miatt – közölték igazságügyi források.
Háromezer éve működött kikötő maradványaira bukkantak régészek a felső-egyiptomi Asszuán közelében, a kikötőt a templomok és obeliszkek építéséhez szükséges kövek szállítására használták.
Izrael és a radikális palesztin szervezet egyiptomi közvetítéssel állapodott meg a tűzszünetben, amely közép-európai idő szerint hétfő este 9-kor lépett életbe.
Huszonnyolc ember ellen emelt az ügyészség vádat Egyiptomban hétfőn, azzal gyanúsítják őket, hogy az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorhálózatok helyi szervezeteinek a nevében merényletekre készültek.
Németországban erősödnek a hangok, hogy engedni kellene Egyiptom több évtizedes követelésének: a múzeum adja vissza a legendás fáraónénak, Nefertitinek a mellszobrát.
Egyiptomban 2017 április óta szükségállapot van érvényben, az ország biztonsági erői pedig évek óta harcot folytatnak a szélsőségesek ellen.
Legalább negyvenhat iszlamistával végeztek tűzharcban az egyiptomi biztonsági erők a Sínai-félszigeten az elmúlt napokban – áll az egyiptomi hadsereg hétfői közleményben.
Az egyiptomi biztonsági erők tűzharcban megöltek Kairóban hét férfit, aki a betiltott Muszlim Testvériség iszlamista szervezethez köthető egyik alcsoport tagjai voltak – idézi az állami tévé csütörtökön a belügyminisztérium közleményét.
Befejeződött az egyiptomi Alexandriában a 20. század elején felfedezett ókori Kom el-Sugafa katakombáinak restaurálása, amelyeken a beszivárgó víz miatt végeztek műkincsmegőrzési munkákat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ameddig a magyar játékos is pályán volt, vezetett a Galatasaray.
A Telegram-csatornán megosztott videón jól látható, ahogy a vadállatok minden sietség nélkül kilépnek a fák közül az úttestre, majd pár perc múlva távoznak.
A világ legjobb turisztikai fejlesztésének választották a Liget Budapest Projektet az International Travel Awards díjátadóján.
Mi várhat Ukrajnára és a globális békére, ahogy Moszkva növeli nukleáris fegyverei alkalmazásának lehetőségeit?
A Fidesz budapesti elnöke elmondta, a fővárosiak számíthatnak a Fidesz-KDNP-re.
Rengetegen nem jutottak hozzá a csomagjaikhoz.
Három településen is időközi önkormányzati választást hazánkban.
A Pentagon raktárai jelentősen megcsappantak az Ukrajnának átadott fegyverek hiánya miatt.
Az Egy család rövid történetében egy középosztálybeli család élete fonódik össze fiuk rejtélyes új barátjával.
Egyre több elégedetlen vélemény hallható a Ferencváros holland vezetőedzőjének megítélésekor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.