Elhagyta egy városnyi ember adatait a részeg japán
Munka után italozott, egy település 460 ezer lakosának adatai voltak a táskájában.
Munka után italozott, egy település 460 ezer lakosának adatai voltak a táskájában.

Tömeges adatvesztések és rendszerfeltörések várhatók jövőre az informatikai biztonsággal és védelemmel foglalkozó ESET legfrissebb jelentése alapján, az elemzés szerint a 2020-as amerikai elnökválasztás ráirányítja a figyelmet a választások megzavarására



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakemberek szerint a változás az intenzív felmelegedés következménye.

A katasztrófavédelem azt kéri, csak halaszthatatlan esetben induljanak útnak.

Nem érdekli a távoltartási rendelet.

A munkálatok február végéig tartanak, a forgalom érdemi korlátozása nélkül.

Az amerikai hadsereg több csapást mért Szíriában az Iszlám Állam bázisaira.

Egyes területeken megszűnt az áramszolgáltatás és a vezetékes ivóvíz is korlátozottan volt elérhető.

A koalíció támogatottsága tovább csökken, a választók bizalma megingott.

Az eddigi titkos felkészülésüket most a szerbek elleni edzőmeccsel folytatták és nyertek is.

Ennek a győzelemnek Elefántcsontpart mellett Liverpoolban sem örülnek.

A szigetország hosszú idő óta függetlenségéért küzd, Trump terveit azonban a szigetország lakossága egyértelműen visszautasítja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.