
- Magyar Nemzet
- áldozatok
áldozatok

Továbbra is a közép-kínai Hupej tartományt sújtja leginkább a koronavírus
Hupejben vasárnap éjfélig a fertőzöttek száma 11 177-re nőtt, míg a vasárnap történt 56 halálesettel a betegség halálos áldozatainak száma a tartományban 350-re emelkedett.
Földcsuszamlás végzett több emberrel egy eritreai aranybányában
Szobrot állítanak Budapesten a háborúkban megerőszakolt nők emlékére
Tálibok támadtak egy észak-afganisztáni rendőrkapitányságra, többen meghaltak
Verseny a holokauszt emlékezetéért
A jeruzsálemi és auschwitzi nagyszabású rendezvényeket a nemzetközi szembenállás, diplomáciai csatározás és emlékezetpolitikai viták árnyékolják be.

Kijev és Moszkva sem enged
Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága felmérése szerint a konfliktus kirobbanása, azaz 2014 márciusa óta a donbászi harci cselekmények során több mint 13 ezer katona és polgári személy vesztette életét.

Nőtt Kínában a koronavírus áldozatainak a száma, megjelent a betegség Ausztráliában is
Kedden ausztrál egészségügyi források bejelentették, hogy Brisbane-ben karantén alá helyeztek egy férfit, akin nem sokkal azután, hogy visszatért Vuhanból, a betegség tünetei jelentkeztek.
Több ember halálát okozta egy oroszországi szállodában történt csőtörés
Teherán iráninak tekinti az ukrán repülő kettős állampolgárságú áldozatait
Fontos híreink
Forgalomkorlátozás lesz az M0-s autóúton

Elaludt a padon az ismerősénél, mire felébredt, bestiává változott

Visszafoglalás Schiffer Andrással – Baloldal, progresszív jobboldal és az egyenjogúság fétis + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Az ultraliberális Hajós András szerint is Orbán Viktornak van igaza + videó
A libsik felébredtek – kommentálta Bohár Dániel.

Postás borult az árokba Szabolcsban, szerencséje volt
Valaki észrevette.

Ónos esőre és havazásra figyelmeztetnek a meteorológusok ma is, holnap is + térkép
A rókák nem örülnek.

Az embereket nem a domainfoglalók érdeklik, hanem a biztonságuk
Lázár János szerint a biztonság és a Fidesz olyan szóösszetétellé válik, ami leírja a valóságot.
Külföldi híreink

Kövér László: A rendkívül jó osztrák–magyar kapcsolatokat parlamenti dimenzióban is tovább ápoljuk
Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

Ballisztikus szuperfegyvert adnak Zelenszkij kezébe
A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

Leszűkített, szétesett lépcső miatt, menekülés közben haltak meg legtöbben az újévi svájci tűzesetben
A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mi az az „Oresnyik”, és mennyibe kerül egyetlen bevetése? – Amit az orosz új rakétáról tudni lehet
Egyetlen bevetés, több tízmillió dollár – ennyibe kerülhet az az „Oresnyik” nevű orosz rakéta, amelyet 2024 végén neveztek meg először az oroszok.

Tönkretenné a magyar gazdákat a Mercosur-megállapodás: ez a kulcságazat különösen nagyot bukhat
Az egész európai mezőgazdaságra súlyos hatással lehet az egyezmény.

International Support for Viktor Orban: Messages From Leading Politicians Around the World + Videos
Here is a roundup bringing together those who praised the Hungarian Prime Minister and the reasons behind their support.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

