
- Magyar Nemzet
- áldozatok
áldozatok

A teljes felelősséget vállalta az iráni Forradalmi Gárda egyik vezetője
Amirali Hádzsizadeh, az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú vezetője elmondta, hogy az ukrán utasszállítót pilóta nélküli repülőgépnek vélték.

Az iráni hadsereg lőtte le nem szándékosan az ukrán repülőgépet
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt követeli, hogy Irán ismerje el teljes mértékű felelősségét a Teherán közelében szerda hajnalban lelőtt gép katasztrófájában.

Kövér László részvéttáviratot küldött a légiszerencsétlenségben érintett országok házelnökeinek
Osztjuk azok fájdalmát, akik szeretteiket vagy rokonaikat vesztették el a borzalmas szerencsétlenségben, s kitartást és erőt kívánunk nekik fájdalmukban – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.
Kanada jelentős szerepet kér az iráni légiszerencsétlenség vizsgálatában
Kanada és Irán nem áll diplomáciai kapcsolatban egymással. Jelenleg Kanada érdekeit Olaszország képviseli az iráni fővárosban.
Hajtóműhiba okozhatta az ukrán repülő katasztrófáját
Korábban az Al Hadath jordániai hetilap forrásmegjelölés nélkül közölte, hogy az iráni légvédelem lőtte le tévedésből a gépet. Ezt semmilyen más forrás nem erősítette meg.
A vészkorszak áldozataira emlékeztek Budapesten
Köves Slomó az imádság előtt arról beszélt, hogy a több mint kétezer éves imát azért mondják a halottakért, mert ezzel próbálják meg pótolni a hiányukat.

Huszonnyolc halott a tripoli légicsapásban
Migránsokat szállító gumicsónakkal ütközött a török parti őrség hajója
A balesetben négy migráns meghalt – jelentette az Ihlas török hírügynökség.
Légicsapás ért egy katonai akadémiát a líbiai fővárosban
Fontos híreink
Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tehetetlen tiszás ellenfelének + videó

Videóalapú diagnózissal mentettek életet a mentők

Trump: Zelenszkijnek sosem voltak ütőkártyái

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Köpni-nyelni nem tudtak a rendőrök, amikor az esztergomi kislány elárulta nekik, hogy mit csinál hajnal háromkor az utcán
Gyorsan meg is oldották a helyzetet.

Kocsis Máté: A Tisza a brüsszeli háborús gépezet része + videó
A Tisza szorosan együttműködik Manfred Weber pártcsaládjával, emlékeztetett a frakcióvezető.

Jeges a Duna: teljes tilalom lépett életbe a kishajók, vízi sporteszközök és csónakok számára
Veszélyes a jegesedő Dunán közlekedni.

A színét sem lehetett látni az autónak, amikor elindult vele az ózdi sofőr, elszabadult a pokol a kommentszekcióban + fotók
Repült is a sárga csekk.
Külföldi híreink

Irán fenyeget, de közben békülne is
Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Kövér László: A rendkívül jó osztrák–magyar kapcsolatokat parlamenti dimenzióban is tovább ápoljuk
Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

Ballisztikus szuperfegyvert adnak Zelenszkij kezébe
A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Tíz éves a reneszánsz ember együttese
Nagyszabású jubileumi rendezvényre készül Debrecenben a „bakatormentő” bandája.

Varga Zsolt és a társak is áradoznak a magyar vízilabdázóról, aki hatalmas erőt adott a többieknek
Csoma Kristóf nyolc védése megalapozta a magyar válogatott háromgólos győzelmét Montenegró ellen.

A Cosa Nostra sötét eredete
A szicíliai maffia legvéresebb időszaka.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

