Újabb eladósítás a fővárosnál
Nyolcvanmilliárd forint.
Nyolcvanmilliárd forint.
A szuverenitásvédelmi törvény hatályba lépésével a baloldali pártok lehetőségei korlátozottabbak lesznek.
Rendkívüli ülést tartott ma a parlament, megvitatták az Állami Számvevőszék beszámolóját és az önkormányzati választási rendszer módosítására tett javaslatot.
Voters have also condemned illegal campaign financing.
A tiltott kampányfinanszírozás tényét a választók is elítélik.
Gyöngyösi Márton nyilvános vitára hívta ki az Állami Számvevőszék elnökét.
Az Állami Számvevőszék vizsgálata feltárta a külföldről érkező pénzek útját, a Magyar Nemzet cikksorozatban mutatja be, hogy kik, mire, mennyit költöttek a tengeren túlról átutalt támogatásból.
Nem állapítható meg az sem, hogy az egyes pártokra milyen jogkövetkezmények vonatkoznak – jelentette ki Windisch László.
A szociológusok, politikai aktivistaként azt vallják, hogy a férfiak és a nők között semmiféle különbség nincs.
Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választotta meg az Országgyűlés, mandátuma július 5-én jár le.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.