A magyar honvédek mellett csapódtak be a terroristák rakétái
A Honvédelmi Minisztérium megkeresésünkre tudatta: személyi sérülés nem történt és az anyagi kár is minimális.
A Honvédelmi Minisztérium megkeresésünkre tudatta: személyi sérülés nem történt és az anyagi kár is minimális.

Kurd állítás szerint amerikai páncélozott katonai járművek tűntek fel csütörtökön a török határ közelében Szíria északkeleti részén, amire nem volt példa azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök október elején bejelentette az amerikai erők kivonását a terü



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márki-Zay Péter sorsára juthat a Tisza vezetője – mutatott rá Menczer Tamás.

A sokmilliárdos bűnügyben egy befolyásos ügyvéd is képbe kerülhet.

Magyar Péter emberének megnyilvánulásai sokat ártanak a honvédségnek és a magyarok biztonságának.

Ki vagy mi állította össze a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltjeinek életrajzát, talán a mesterséges intelligencia?

Meg kell védenünk a határainkat – figyelmeztetett Szentkirályi Alexandra.

Újabb durva ukrán támadás a csővezeték és Magyarország energiabiztonsága ellen.

A környék lakói erős dörrenésekről és az égbolton megjelenő fényes villanásokról számoltak be.

Térkép a cikkben.

A kormány minden munkavállalót kifizet, ha a főváros nem tudja – szögezte le Orbán Viktor.

Increasing taxes is only the tip of the iceberg, Hungary's Prime Minister warns.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.