Szankciók követhetik az orosz haditechnikát
Megérkeztek pénteken Ankarába az orosz Sz–400-as rakétavédelmi rendszer első alkatrészei; erről a török védelmi minisztérium számolt be Twitter-üzenetében.
Megérkeztek pénteken Ankarába az orosz Sz–400-as rakétavédelmi rendszer első alkatrészei; erről a török védelmi minisztérium számolt be Twitter-üzenetében.

A török rendőrség huszonkét személyt – szíriai és iraki állampolgárokat – vett őrizetbe az Iszlám Állam terrorszervezettel való kapcsolattartás gyanúja miatt – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség hétfőn.
A NATO kihívásairól és biztonsági kérdésekről tanácskozott pénteken Ankarában Mevlüt Cavusoglu török, Jacek Czaputowicz lengyel és Teodor Melescanu román külügyminiszter.
Ritkán van egyetértés az amerikai republikánus és demokrata szenátorok között, most azonban együttesen terjesztettek be egy törvényjavaslatot, amely ötmillió eurós katonai támogatást engedélyezne Ciprusnak.

Törökország közös katonai műveletet akar Iránnal a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szemben – közölte a török belügyminiszter szerdán az Anadolu állami hírügynökséggel.
Alexis Ciprasz görög miniszterelnök kétnapos látogatásra érkezett kedden Ankarába, méghozzá azzal a nem titkolt szándékkal, hogy javítson a történelmileg viharos görög–török kapcsolatokon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz stabilitása és mozgósító ereje ősszel is érezhető volt.

Mi megmondtuk, hogy baloldaliak, emlékeztet Szentkirályi Alexandra.

A botrány külföldi szálait vizsgálják jelenleg az illetékes hatóságok.

„Magyar Péternek teljesen mindegy, mi történik Magyarországon.”

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

Joe Biden 350 milliárd dollárt osztott szét, mint a cukorkát – fogalmazott az amerikai elnök.

Az ünnepi díszek mindenkit elbűvölnek.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.

Három számban is döntőben szerepeltek a magyarok a lublini Európa-bajnokság nyitónapján.

A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.