Vízzel küzdenek a buzgárok ellen
Egyre több helyen jelennek meg a másodlagos árvízi jelenségek.
Egyre több helyen jelennek meg a másodlagos árvízi jelenségek.
Megkezdődött az apadás a folyó felső szakaszán.
A fővárost elérte a tetőzés.
A magyarországi folyókon 826 kilométeren zajlik árvízi védekezés.
Regensburgban, Straubingban és Passauban a vízszint továbbra is a kritikus szint felett van.
A Tiszán már elhagyta a hazai szakaszt a tetőzés.
A folyó egy rövid szakaszon kisebb patakká szűkült össze, így a köveken egyensúlyozva lehet átjutni egyik partról a másikra.
A napokban nem kell számítani csapadékra a vízgyűjtők területén.
Vízügyi főigazgatóság szerint a következő 36 órában még lehet eső, és a korábban lehullott hó elolvad.
Csaknem 60 centimétert apadt a Duna Budapestnél szombat óta – közölte Szegi Attila, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivő-helyettese az M1 aktuális csatornán kedd délelőtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fradi csatára megszerezte a hatodik találatát, amivel a legeredményesebb játékosa lett az Európa-liga teljes alapszakasznak.
A horvátok hatalmas meglepetésre 31-28-ra legyőzték a franciákat a kézilabda-világbajnokság elődöntőjében
A mérkőzés alakulásával semmiképpen sem lehettek elégedettek a hollandok.
Lassan, de a nemzetállamok szintjén egyre több országban felismerik, hogy az eddigi migrációs politika hibás volt – jelentette ki a belbiztonsági főtanácsadó.
Sztojka Attila, társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár szerint elfogadhatatlan, ami történt.
Újabb felkavaró részletek derültek ki a brutális gyilkossággal kapcsolatban.
Az unió és az USA között továbbra is nagy a feszültség.
Áfra T. Attila másodjára kapta meg a rangos elismerést.
A magyar kézilabda-válogatott kapusa a nyártól nevelőegyesületében, a Győrben folytatja a pályafutását.
Robbie Keane csapatának a győzelem biztos továbbjutást érne az AZ Alkmaar ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.