Nyugdíjas artistákat segít a Fővárosi Nagycirkusz gálaelőadása
A Melyiket a kilenc közül? című előadás teljes bevételét a rászoruló művészek kapják.
A Melyiket a kilenc közül? című előadás teljes bevételét a rászoruló művészek kapják.

Gyerekprogramokat, többek között labirintusban bolyongást, utcaszínházat, bábszínházi előadásokat és bűvészmutatványokat is kínál a 27. Sziget fesztivál az óbudai Hajógyári-szigeten.
Jótékonysági előadást tartanak a nyugdíjas artisták számára július 5-én a Fővárosi Nagycirkuszban – hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Az artisták karakterét, tudását és a bemutatott számok mondanivalóját helyezi a középpontba a Fővárosi Nagycirkusz szombattól látható Repülő cirkusz című új műsora – fogalmazott az előadást rendező Kristóf Krisztián az MTI-nek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Orosz drónok támadtak.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A magyar kapust annak ellenére is dicsérték Németországban, hogy a bajorok kiütötték a Lipcsét.

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.