A Magyar Telekom aukción vásárolt saját részvényeket
A teljes keretösszeg, amit az aukción elkölthetett, 5,2 milliárd forint volt.
A teljes keretösszeg, amit az aukción elkölthetett, 5,2 milliárd forint volt.

Rekordáron keltek el a bécsi Kinsky árverésén a VIII. Henrik királyt és I. Erzsébetet ábrázoló bábok.
A befolyt összeggel a koronavírus által még inkább nehéz sorba került gyermekek megsegítését támogatják.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új, 3 százalékos fix kamatozású 20 éves benchmark államkötvényt bocsátott ki, a csütörtöki első aukción a felkínált mennyiség kétszeresére volt kereslet – közölte az ÁKK az MTI-vel.
Alsó hangon 50 aukció zajlik ezekben a hetekben a fővárosban és sorra jelennek meg a kisebb artfairek is, amelyek egységáron kínálják a kortársakat.
Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő szerint ütemet tévesztettek Brüsszelben

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz és negyvenmillió forintot ajánlott fel annak, aki segít lebuktatni az elkövetőket.

Enyhe idővel köszönt be a december.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

Az új teher 870 forintos benzinárat és csaknem négyszeres rezsidíj-emelkedést okozna – írja a Századvég.

A külügyminiszter részleteket árul el a moszkvai útról.

Ma Franciaország felnőtt lakosságának körülbelül hét százalékát teszik ki a muszlimok, míg 1985-ben ez az arány mindössze 0,5 százalék volt.

A 27 éves sportoló másodszor diadalmaskodott a sorozatban.

Sorozatban harmadszor maradt győzelem nélkül a bajnokságban Xabi Alonso csapata.

Meglepő nyilatkozatott tett az Oscar-díjas sztár a színészóriásról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.