Felelőtlenség egy nemzetközi tárgyalás közelébe engedni Magyar Pétert
A Tisza Párt elnöke megtestesíti az ellenzéki szavazók 15 éve halmozódó összes frusztrációját.
A Tisza Párt elnöke megtestesíti az ellenzéki szavazók 15 éve halmozódó összes frusztrációját.

Bunyó karácsony után.

Úgy tűnt, nem lehet megfékezni az őrjöngő férfit.

Pár héttel a műtétjét követően már a nyolc között a szerb klasszis.

A magát mindenki fölé helyező politikus múlt pénteki ámokfutása jól mutatja a Tisza Párt alelnökének valódi jellemét.

Megszólalt a rendőrség és a szemtanúk is.

A balhét megúszta a hazai sportoló, később mégis pórul járt.

Draymond Green eddig öt meccset hagyott ki, de már tárgyalnak a visszatéréséről.

A főpolgármester szerint óriási buli volt.

Futballhuligánok egyelőre ismeretlen csoporja tört be a hazai szurkolók közé a konferencialiga-meccsen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Kövér László a magyar békepolitika jelentőségét hansúlyozta.

A házkutatás során kokain is előkerült.

Megduplázódik a nevelőszülői alapdíj, és célzottan növelik a speciális szükségletű gyermekeket nevelők támogatását is.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az uniós források jelentős része az ukrán „háborús maffia” zsebébe vándorol, miközben Brüsszel újabb támogatásokat sürget Kijev számára.

A Kinzsal rakéta megszerzésére tett kísérlet csak egy része a titkosszolgálati játszmának.

Rengeteg volt a visszaélés az ideológiai tartalmú szexuális neveléssel kapcsolatban.

Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.

A 43 gólig jutó bakonyiaknak nem jelentett gondot a norvég Kolstad legyőzése.

A szeretet ünnepén ezt a verziót jobb, ha nem játssza le a családnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.