Szentkirályi Alexandra: A Gyurcsány embereinek tipli!
A Fővárosi Közgyűlés megvonta a bizalmat Gyurcsány cégvezetőitől.
A Fővárosi Közgyűlés megvonta a bizalmat Gyurcsány cégvezetőitől.
Azonnal hívjuk vissza az összes gyurcsányista cégvezetőt – szorrgalmazta Gulyás Gergely kormánypárti fővárosi képviselő.
Immáron az egész ellenzék, a Tisza Párt is igent mondott Ukrajna gyorsított uniós csatlakozására.
Minden fejlesztésnél ugrál, hogy anno még ő indította el, ő intézte, ő írta alá, ő beszélt róla először. Csak ilyenkor hallgat – írta a miniszter.
A kábítószerek népszerűsítése helyett zéró toleranciára van szükség a fővárosban is – hangsúlyozta a Fidesz budapesti vezetője.
A főpolgármester álljon ki a csendes többségért, és garantálja a főváros békéjét és biztonságát, mert ez a kötelessége – hangsúlyozta a Fidesz budapesti vezetője.
A demonstráció idején teljesen megbénult a belvárosi közlekedés.
A balliberális politikusok saját politikai túlélésüket a többség érdekeivel szemben szeretnék érvényesíteni – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi vezetője.
Hiába keresték a főpolgármester beszámolóját a USAID-finanszírozásban részesült civil szervezetekkel kötött együttműködésekről.
Valós fizikai elválasztás nélkül a műanyag karók csak hamis biztonságérzetet adnak! – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi vezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bázelben látták utoljára.
Közerkölcs megsértése miatt is vizsgálódnak.
A veszprémi székesegyház és valamennyi egyházi épület teljes egészében Magyarország kormányának támogatásával újult meg.
Végső nyugalomra helyezték a szeptember 22-én, 89 évesen elhunyt herceget.
Egy nő megmentette a férjét a kényszersorozástól.
Az amerikai elnök szerint közel a béke.
Előszeretettel támogat iszlám szervezeteket a tőzsdespekuláns.
A szabolcsiak sportigazgatója kényszerből ült le a kispadra a Diósgyőr elleni bajnokin, de nem kellett csalódnia csapatában.
Az égszínkékek nem hibáztak a Brentford otthonában, de a győzelmük vezéráldozattal járt.
A Ferencváros csatárának nehezére esett elfogadni, hogy a tolnaiak a hosszabbításban egyenlítettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.