Mit gondol a baloldal a jogállamiságról?
A titkos irat és a tárgyalások után nyilvánosságra hozott záródokumentum céljai világosak.
A titkos irat és a tárgyalások után nyilvánosságra hozott záródokumentum céljai világosak.

„Követeljük, hogy a baloldal határolódjon el ettől az embertől, és jelentse ki egyértelműen: nem halottak hátán akar visszakapaszkodni a hatalomba!”

Dobrev Klára, Márki-Zay Péter és Jakab Péter minden bizonnyal megméretteti magát a baloldali előválasztáson.

Orbán Balázs szerint Magyar Önkormányzatok Szövetsége által tett nyilatkozatok nem állják ki a valóság próbáját.

A dekadens nyugati világban egyre inkább bebizonyosodik, hogy a jólétükben megzavarodott balliberálisok egyre több hülyeséget találnak ki.

A baloldal a védőoltás kapcsán is csak kamuzásra képes, fejezzék be a hazudozást! – így reagált a Fidesz-frakció a DK nyilatkozatára.

A nagyobbik kormánypárt szerint 2020-ban az egész ország példaértékűen védekezett a járvány ellen, csak a baloldal akarja ebből magát kihúzni.

Kemény választ adott a Fidesz frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc évértékelő Facebook-bejegyzésére.

Kamuvideó, halálkampány, áramlopás, Donáth-bukta, buszmutyi és súlyos elszólások. A Fidesz kommunikációs igazgatójának videójából is került: kemény éven van túl az ellenzék.

Ennél már nem jöhet rosszabb, alantasabb és kiábrándítóbb, ami a baloldali cselekvéseket illeti.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.