Választásokat befolyásoló kínai oldalakat távolított el a Facebook
A Facebook szerint az amerikai politikai akarat befolyásolására irányuló tevékenység csak töredéke volt az oldalak aktivitásának.
A Facebook szerint az amerikai politikai akarat befolyásolására irányuló tevékenység csak töredéke volt az oldalak aktivitásának.

Ezek a vállalatok belenyúlnak az emberek életébe, befolyásolják a fogyasztási szokásaikat, korlátozzák a szólásszabadságot.
Halász János a Magyar Nemzetben megjelent tényfeltáró írásra hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik legnagyobb Soros-szervezetet vetik be a voksolás befolyásolására.
A mai napig tagadják a politikai befolyást, miközben folyamatosan szűrik a megjelenő tartalmakat és belátásuk szerint cenzúráznak – hangzott el a Hír TV Címlap című műsorában.

Minden ok megvan arra a gyanúra, hogy az Európai Néppárt „beépített” embereit akarja befolyásolni a Fidesz-szel kapcsolatos esetleges szavazás előtt.
Juan Guaidó, az Egyesült Államok által Venezuela ideiglenes államfőjeként elismert ellenzéki vezető lendületben van – állította John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó vasárnap az ABC televízió politikai vitaműsorában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tizedszerre rendezték meg a jótékonysági Mikulásfutást.

A család az első, a család érték és létkérdés a nemzet jövője szempontjából.

Sikeres mentést hajtottak végre.

A férfi megölte korábbi élettársát.

Miközben az EU döntéseit nem választott bizottságokba és háttéralkukba temeti, Magyarország valami olyasmit tesz, ami a mai Európai Unióban szinte elképzelhetetlen – írta X-oldalán közzétett bejegyzésében Mario Nawfal véleményvezér.

Riasztó állítást fogalmazott meg az amerikai tudós.

A járókelők mentettek meg egy férfit a kényszersorozástól Ukrajnában.

A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint büszkék lehetünk a magyar csapatra.

Egyedülálló energetikai beruházást hajtott végre az IKR Agrár Kft.

Az innováció területén sikeres országokat a kreativitás, a kutatás-fejlesztési eredmények tudatos védelme és hasznosítása emeli ki a mezőnyből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.