Hollik István: A baloldal beállt a sorosisták kötelékébe
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az unió ránk erőltetné migrációs álláspontját.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az unió ránk erőltetné migrációs álláspontját.

A szakértő szerint virágzik az embercsempészet, és nem csökken az illegális bevándorlók tömege.
A Kanári-szigetek már nem a turisták, hanem az illegális bevándorlók állomáshelye lett.

A turizmus és a migráció szereplői is ugyanazt keresik: a minél jobb helyeket – állítják a kutatók.

Ha hivatalosan is Joe Biden lesz az USA következő elnöke, akkor egy ember már biztosan jól jár.

Kedden tárgyal Párizsban Emmanuel Macron és Sebastian Kurz az elmúlt hetek terrortámadásai nyomán.

A Fidesz hiába kezdeményezte, hogy az EP szakbizottsága vitázzon a terrorfenyegetettségről.

A bécsi terrortámadás után fordulatot vett az olasz kormány politikai narratívája.

Nógrádi György: Ha lenne kellő politikai akarat, le lehetne zárni az Európai Unió határait.

Matteo Salvini csütörtökön az olasz belügyminiszter távozását követelte amiatt, mert Olaszországban léphetett be az unióba a tunéziai merénylő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.