Kovács Zoltán: Magyarország és Olaszország bebizonyította, hogy képes biztonságot nyújtani
Az államtitkár Orbán Viktor és Matteo Salvini budapesti tárgyalása kapcsán elmondta, az egyeztetés „kovásza” egyértelműen a biztonság kérdése volt.
Az államtitkár Orbán Viktor és Matteo Salvini budapesti tárgyalása kapcsán elmondta, az egyeztetés „kovásza” egyértelműen a biztonság kérdése volt.

Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a törvényt, amelynek előterjesztői – állításuk szerint – biztosítani akarják, hogy akkor is stabilan és önállóan működjön Oroszországban a számítógépes összeköttetés, ha „lekapcsolják” a világháról. A jogszabály bí
Budapest XIX. és a XVIII. kerületében forgalomkorlátozásra kell készülni, ez a közösségi és a vasúti közlekedést is érinti.
Kivonta a forgalomból az olasz parti őrség szerdán a Mare Jonio nevű civil mentőhajót.
Hasznosabb lett volna ha a kártyákra folyósított pénzt az EU a meggyarapodott biztonsági feladatokra és az illegális bevándorlók ellenőrzésére költötte volna – mondta Horváth József.
Európában konszolidáció helyett a biztonsági problémák sokasodnak, és ezt nemcsak az észak-írországi merénylet jelzi – mondta Földi László biztonságpolitikai szakértő.
A külgazdasági és külügyminiszter a visegrádi négyek és Franciaország külügyminisztereinek találkozóján vett részt csütörtökön Pozsonyban.

Az Európai Bizottság módosította a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelvet, ami lehetővé teszi a termékek kettős mércéjével szembeni fellépést – közölte az Agrárminisztérium.
Kampányt indít a vezetés közbeni mobilhasználat visszaszorításáért az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága (OBB) és az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. – jelentették be szerdán Budapesten.
Az elmúlt valamivel több mint egy év alatt a kaposvári a tizedik korszerű objektum, amit átadnak a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A gép kiemelt célpontnak számított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.