Veszélyes áruk: több millió uniós fogyasztót védtünk meg
Magyarország 2018-ban európai bronzérmes lett a veszélyes termékek kiszűrésében – közölte a Magyar Nemzettel az Információs és Technológiai Minisztérium.
Magyarország 2018-ban európai bronzérmes lett a veszélyes termékek kiszűrésében – közölte a Magyar Nemzettel az Információs és Technológiai Minisztérium.

A vasúttársaság munkatársaik biztonságára, valamint az utasok és vagyontárgyaik védelmére hivatkozva vezette be az intézkedést.
Börtönbüntetésre ítéltek három svéd fiatalt, miután megtagadták a kötelező sorkatonai szolgálatot. A skandináv országban ilyen ítéletre korábban nem volt példa.

Második világháborús robbanótesteket fognak hatástalanítani szerdán Budapest XII. kerületében, a BAH csomópontnál. A művelet idejére mintegy fél kilométeres körben kiürítik a városrészt, lezárják az BAH csomópontot, valamint az Alkotás utca és a Hegyalja
A Magyar Televízió helyszíni tudósítója közölte: az elmúlt órákban folyamatosan nőtt a migránsok száma a görögországi tábor mellett, ahol felsorakoztak a rohamrendőrök is.

A vasúti biztonság érdekében tartott 24 órás akciót a rendőrség – írta a police.hu pénteken.
A roadshow keretében több mint száz szakértő keresi fel az ország iskoláit, hogy játékosan hívja fel a figyelmet a digitális tér veszélyeire – mondta Illés Boglárka.
A fogyasztók 46 százaléka aggódik a számítógépes bűnözés rohamos terjedése miatt, ugyanakkor a lakosság mindössze egyharmada védekezik megfelelően a veszélyek ellen.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint az Irán által támogatott Hezbollah tevékenysége veszélyt jelent egész Libanon biztonságára és stabilitására – közölte Robert Palladino amerikai külügyi szóvivő pénteken Bejrútban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A gép kiemelt célpontnak számított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.