Varga Judit: A biztonság és a migráció az európai emberek legnagyobb aggodalma
Világossá tettem, hogy a valóság ugyan nyilván fáj, de a magyar embereknek joguk van tudni, hogy mi készül Brüsszelben – mondta az államtitkár.
Világossá tettem, hogy a valóság ugyan nyilván fáj, de a magyar embereknek joguk van tudni, hogy mi készül Brüsszelben – mondta az államtitkár.

Nem támogatják a turizmus szereplői a fapados repülők kitelepítését a fővárosból, mert úgy látják, taktikailag elhibázott lépés lenne a rekordforgalmat bonyolító stratégiai iparág jövője szempontjából.

A nemzet fogyásának megállítása a XXI. századi Magyarország egyik legfontosabb stratégiai kérdésévé vált. Csakúgy, mint Európa többi országában.
Lezárult a paksi atomerőmű időszakos biztonsági felülvizsgálata, amelyet tíz évente kell elvégezni – közölte szerdán honlapján az Országos Atomenergia Hivatal (OAH).
Az európai stabilitás helyreállításáért folytatott hatalmi harc eddigi eredményét tekintve a békéért folytatott fegyverkezés önellentmondásában összegezhető.

– Úgy oldottuk meg a katonailag fontos technikai kérdéseket, hogy a magyar szuverenitás érintetlen marad – jelentette ki Orbán Viktor.

A NATO-tagországok védelmi miniszteri ülésének keretében Szlovéniával, Horvátországgal és Szlovákiával együttműködési megállapodást írtak alá a parancsnokság létrehozásáról.
A szíriai események „továbbra sem a megoldás irányában mutatnak”, a jemeni események is „újabb kihívásokat rejtegetnek” Európa számára.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter az aláírási ünnepségen elmondta: a HungaroControllal kötött megállapodás nagymértékben segíti a honvédelmi képességek megerősítését.

A turizmus növekedése akkor tud folytatódni, ha Magyarország biztonságos ország marad — jelentette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.