Johnson: az élet nem a régi kerékvágásába tér majd vissza
A brit kormányfő szerint a koronavírus-járvány dúlása után az élet – várhatóan már jövőre – normalizálódik.
A brit kormányfő szerint a koronavírus-járvány dúlása után az élet – várhatóan már jövőre – normalizálódik.

A brit kormányfő szerint a koronavírus elleni küzdelem tudományos eredményei miatt karácsonyig jelentősen változhat a helyzet.

Az intézkedésekkel szemben ugyanakkor erősödik a politikai és a társadalmi ellenállás is.
Boris Johnson hozzátette: a szakértők bíznak abban, hogy jövő tavaszra sokkal jobb lesz a helyzet.
Az angliai vendéglátóhelyek este tíz óráig tarthatnak csak nyitva a koronavírus-járvány megfékezése végett.
A törvénytervezet részletesebb vitája ugyanakkor már Londonban is komolyabb akadályokba ütközhet.

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint London egyáltalán nem kíván élni azokkal a jogkörökkel, amelyeket a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás egyes pontjait potenciálisan felülíró törvénytervezet nyújtana.
A kritikák sem akadályozzák Boris Johnsont abban, hogy eleget tegyen a korábbi kampányígéreteinek.
Ursula von der Leyen és Charles Michel is elégedetlen a britek legutóbbi lépésével.
A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás egyes sarkalatos pontjainak felülírására is alkalmas törvénytervezetet ismertetett szerdán a brit kormány. A javaslat a kormányon belül is heves vitákat szít.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mégsem szakadt el a nemzetközi nagytőke egyik emblematikus cégétől, a Shelltől a tiszás szakértő, aki levágná Magyarországot az orosz olajról és korábban Bajnai Gordont magasztalta.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Magas rangú Hamász-tisztként leplezték le a lap gázai vendégszerzőjét.

Abban egészen biztosak lehetünk, ha összejön a magyar–szerb párharc a vb-selejtezőben, akkor annak idegenbeli meccsét nem a magyar határ közelében fogják rendezni.

A Biden-kormányzat ukrajnai beavatkozása nem volt ám amerikai imperializmus!

Mutatjuk a nap legfontosabb külpolitikai híreit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.