Brexit: teljesültek a britek legalapvetőbb célkitűzései
A szuverenitás visszaszerzése szempontjából jelentős eredményt ért el a londoni kormány.
A szuverenitás visszaszerzése szempontjából jelentős eredményt ért el a londoni kormány.

Felkerült azon személyek listájára, akik külföldön tesznek kivételes szolgálatot az Egyesült Királyságért.

Zöld jelzést kapott a londoni alsóházban az Európai Unió és Nagy-Britannia jövőbeli kapcsolatokról szóló egyezsége, miután szerdai ülésükön a brit képviselők 521:73 arányban megszavazták a dokumentumot.

Összegyűjtöttük a magyar diákok és munkavállalók számára fontos, eddig ismert információkat.

A brit lapok betekintést adtak a kulisszák mögé, ahol Johnson „lefegyverezte” az EU-s bürokratákat.

A skót miniszterelnök jelezte, hogy országa független uniós tagországként szeretné folytatni.

Négy és fél évvel a népszavazás után, egy héttel az utolsó határidő lejárása előtt sikerült megállapodni.

Sajtóértesülések szerint már csak a halászat kérdésében nem sikerült megegyezni, de közelednek az álláspontok.

Órákon belül egyezség születhet Nagy-Britannia és Franciaország között az áruforgalom folytatásáról, miközben kedden az angliai Dovernél már több ezer kamion torlódott fel.

Leállt a Franciaországba tartó járműforgalom a délkelet-angliai Dover kikötőjében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.