Ismerőse beszélt az eltűnt fociedzőről + videó
Nem tudni, mi lett vele.
Nem tudni, mi lett vele.

Egy embert a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai kimentettek a vízből.

Ha azt hiszi, mindent látott, rosszul hiszi.

A budapesti vízi-rendőrök ismét életet mentettek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csapadékra csak elszórtan számíthatunk, legfeljebb mérsékelt szitálással.

A HPV nemcsak a nőknél okozhat daganatos megbetegedést, hanem a férfiaknál is.

A főpolgármester által beadott és a Tisza Párt által is támogatott költségvetési javaslatban csaknem 70 milliárdos lyuk tátong.

A miniszterelnökkel Csiszár Jenő beszélget a színpadon.

A bizottság elnöke szerint konstruktív tárgyalás zajlott.

Látványos fogadtatásban volt része Emmanuel Macron francia elnöknek negyedik kínai állami látogatása során, ám a felszíni csillogás mögött aligha beszélhetünk valódi sikerekről.

A jogállamiság retorikája mögött az EU maga sem tesz eleget a transzparencia elvárásainak – figyelmeztet ifj. Lomnici Zoltán

Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.

Nem tudjuk, hova mennek az uniós pénzek, ki ellenőrzi azokat, az ukránok pedig mihez kezdenek velük.

Továbbra is sok problémával küszködik a Liverpool, amely ma a Leeds otthonába látogat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.