Szijjártó Péter: Lelepleződött Brüsszel eddigi legnagyobb hazugsága
Brüsszelben titokban azon dolgoznak, hogy kötelezővé tegyék az ENSZ csomagot mindegyik uniós tagállamra nézve, bár azt 9 uniós tagállam nem szavazta meg – mondta a külügyminiszter.
Brüsszelben titokban azon dolgoznak, hogy kötelezővé tegyék az ENSZ csomagot mindegyik uniós tagállamra nézve, bár azt 9 uniós tagállam nem szavazta meg – mondta a külügyminiszter.

Az Európai Unió az elmúlt években nem tudta és igazából nem is akarta megvédeni a kontinenst a migránsok tömeges beáramlásától – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

A napvilágra került dokumentum leszögezi, hogy a bevándorlók előtt sehol sem lehet lezárni a határokat, és mindenhol a helyiekkel azonos ellátást kell, hogy kapjanak.

A székely autonómiáért küzdő szervezet az Európai Bizottság ellen indított pert nyerte meg, pedig Románia, Szlovákia és Görögország is a brüsszeli testület oldalán avatkozott be az ügybe.

Az elmúlt hetekben az európai médián keresztülfutott egy szenzációként tálalt hír. A szalagcímek szerint az Európai Unió fővárosát elárasztották a kémek.

Teljesíthetetlennek tartják és az EP-választásokhoz kötődő kampány részének értelmezik az elemzők Manfred Webernek a Fideszhez intézett három pontból álló ultimátumát.

Az egyre nagyobb brüsszeli nyomás és az államfő, illetve az ellenzék heves tiltakozása közepette folytatódik az igazságügyi reform Romániában.

A Fidesz számára Brüsszelben nem a pártfegyelem, hanem a magyar emberek véleményének képviselete fontos – hangoztatta Halász János az Európai Néppártból érkező kritikákra reagálva.
Az európai polgárok egyre nagyobb tömegben fognak nemet mondani a bevándorlásra, ezért a Bizottság elkezd hazudozni – hangzott el a Sajtóklubban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsis Máté megfejtette a „titkot”.

Ezek voltak Orbán Viktor legnézettebb videói az idén, mutatjuk a számokat is.

Kulcsfontosságú megállapodás született az alacsony energiaárak érdekében.

Frontális baleset történt Szolnok határában.

A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.

A friss döntésről a BBC számolt be.

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A müncheniektől két gólt is les miatt vettek el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.