Folytatódnak az egyeztetések London és Brüsszel között a Brexit-megállapodás módosításáról
Folytatódnak kedden az egyeztetések London és Brüsszel között a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás módosításáról.
Folytatódnak kedden az egyeztetések London és Brüsszel között a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás módosításáról.

Civil szervezeteket toborozna és küldene hadba a brüsszeli útról letérő kormányok ellen az Európai Parlament bevándorláspárti többsége.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők szerint Magyarország kedvezőbb és nagyobb mértékű támogatásokban részesült az elmúlt években a korábban vártnál.

Az ötszáz évig tartó török uralom alóli felszabadulásának 141. évfordulóját ünnepelte vasárnap Bulgária. A bolgár társadalmat továbbra is mélyen megosztja az ünnep.
Nyilvános állásfoglalásokra és szavazási jegyzőkönyvekre hivatkozva bizonyítja a kormány a brüsszeli migrációpárti tervek létezését

Bár Brüsszel most letagadja, már decemberben megszavazták és jelenleg is készítik elő a migránsvízumról szóló javaslatot – jelentette ki a kormányszóvivő pénteken Budapesten.

Brüsszel elismerte bevándorláspárti terveit – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Magyar Hírlapnak adott, a lap pénteki számában megjelent interjúban.
Napok óta vezető téma a magyar és a Magyarországgal foglalkozó nemzetközi hírekben a kormány tájékoztató kampánya, amelyben felhívja a „brüsszeli tervekre” a polgárok figyelmét.
Dobrev Klára azt mondta: nincsenek bevándorláspárti tervek és bevándorláspárti politikusok, illetve nincs olyan ember az EU-ban és a magyar politikában sem, aki az illegális migrációt támogatja.

Magyarország és Lengyelország kiáll nemzeti érdekei mellett, őszinte álláspontot képvisel a nemzetközi vitákban, továbbá kiáll az európai keresztény örökség megvédésének szükségessége mellett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsis Máté megfejtette a „titkot”.

Ezek voltak Orbán Viktor legnézettebb videói az idén, mutatjuk a számokat is.

Kulcsfontosságú megállapodás született az alacsony energiaárak érdekében.

Frontális baleset történt Szolnok határában.

A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.

A friss döntésről a BBC számolt be.

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A müncheniektől két gólt is les miatt vettek el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.