Az a lelki vasfüggöny ma is ott húzódik, és hiába látható, hogy a visegrádi országokban olajozottan működik a gépezet, valahogy egyetlen közép-európai vezető se kezdi el kioktatni a törpepártok és egy évre hitelesített kormányok otthonát.
Mert ami ott van, az nem a mi ügyünk, Didier Reynders intézze el a kinshasai (leánykori nevén Léopoldville) belga nagykövetség építése során felfedezett szabálytalanságokat, védje meg magát, döntsön a bíróság. Onnan felénk viszont folyton megy a rendreutasítás, új szabályozási mechanizmusokat, további szankciós lehetőségeket szorgalmaz számos levitézlett politikus, Reynders maga is.
Őt mindig megvédi a tökéletesen beágyazott, betonkemény rendszer. Hazáját se fogják soha elővenni, mégis, mit művelnek itt demokrácia címén, mikor még az államot alkotó egyik kvázi független régiót, Flandriát is ügyvivői kormány irányította, s a hét elején sikerült összetákolni egy kártyavár szilárdságú, de legalább szélsőjobboldali hangulatú koalíciót, amelynek célja Belgium megszüntetése.
Valóban nem csoda, hogy Louis azt hitte, Jean-Marc fogja kicserélni a biztosítékot, de ő akkor épp kígyósat játszott a mobilján, demokratikusan, figyelve az emberi jogokra.
A faluban, ahol élek, a minap áramszünet volt. Előre szóltak mindenkinek, bedobták a postaládába a figyelmeztetést, hogy délután négyig nem lesz áram. Aztán hamarabb végeztek, délben az ABC is, s Tibi, a vegyesboltos is kinyitott, fél egykor már ultiztak a bácsik a kocsma előtti asztalon. Mint Közép-Európában szokás.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!