Autókerekek, vadászpuska – ezek a tolvajok mindent vittek, amit tudtak
Elkapták őket, vádat emeltek ellenük.
Elkapták őket, vádat emeltek ellenük.
Az esetet végignéző biztonsági őr közölte, ő nem látott semmit, de ha a sértett erőszakkal venné vissza a tőle ellopott pénzt, kihívja rá a rendőrséget.
A szlovák elkövetőket letartóztatták.
Az ítélet nem jogerős.
Beterjesztették a kitoloncolások felgyorsítását és a késes bűncselekmények visszaszorítását célzó törvénytervezetet.
Három napon belül lecsaptak rá a rendőrök.
A rendőrök kiérkezéséig tartott a pofozkodás.
Nemcsak egészségügyi dolgozók, hanem páciensek is érintettek voltak.
A németországi Észak-Rajna–Vesztfália tartományban szerdán újabb késes támadásokat követtek el.
A Tisza Párt elnöke nagyon kellemetlen helyzetbe került.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Francois Bayrou – aki mindössze kilenc hónapja lépett hivatalba – köteles benyújtani kisebbségi kormánya lemondását, miután elvesztette a hétfői bizalmi szavazást.
Az uniós számvevők egyszerűbb és célravezetőbb költségvetési rugalmasságot szorgalmaznak.
Magyar Péterék nem ítélték el szimpatizánsaik fenyegetőzését és erőszakos fellépését.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Roberto Martínez és Bruno Fernandes szerint egy győzelemmel Budapesten nagyon közel kerülnének a világbajnoksághoz.
A jó politikai kapcsolat a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez is hozzájárul – jelentette ki Szijjártó Péter.
A jó ivású, hibátlan saját pils mellett, ami kapható palackban is, Urpinert s néhány további sört is kínálnak.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Roberto Martínez és Bruno Fernandes szerint egy győzelemmel Budapesten nagyon közel kerülnének a világbajnoksághoz.
A jó politikai kapcsolat a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez is hozzájárul – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.