Elítélték a meleglobbit kritizáló német lelkészt
A férfi úgy fogalmazott az utolsó szó jogán: – Nem vagyok az a szörnyeteg, amit itt csináltak belőlem.
A férfi úgy fogalmazott az utolsó szó jogán: – Nem vagyok az a szörnyeteg, amit itt csináltak belőlem.

„Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!”

A szabálytalanságok eddig kétmillióba kerültek, amit a kerület fejlesztésére is fordíthattak volna.

Képviselővé választása óta Jakab Péter fizette eddig a legtöbbet parlamenti cirkuszolásért.

Megbírságolták a legnagyobb amerikai cégeket, de akár újabb szankciók is jöhetnek.

A vásárlótérben sem érdemes trükközni: nemcsak egyenruhások, hanem civil ruhás rendőrök is járják a boltokat.

A kötelező bolti maszkviselés szabálysértése esetén is emelkedhet a vásárlókra kiróható ötezer forintos bírságösszeg.

A Nyugat-Balkánon tovább emelkedik az igazolt koronavírus-fertőzöttek és a halálos áldozatok száma is.
A választók nem felejtenek, ha ezentúl Donáth Anna nyilatkozik, a nyilvánosság ismeri majd a motivációját.
Tom Cruise után szabadon – Ahol büntetés jár a filmekből vett idézetekért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.