Ez az igazi kleptománia, szabadulása után azonnal a standra ment lopni a balatoni tolvaj
Nem sokáig élvezhette a napfényt.
Nem sokáig élvezhette a napfényt.

Három hónapig árulták közösen a szereket, aztán lépett a rendőrség.

Minden pár gyanús vödörrel kezdődött.

Az elkövetőket kiutasították Magyarországról.

A Központi Nyomozó Főügyészség válaszolt lapunk kérdésére.

A férfi ellen vádat emelt az ügyészség.

Zaciban adott túl az ellopott láncokon, de lebukott.

A férfi próbálkozása rövid életű volt.

Az alkoholtól egyre agresszívabban viselkedett a férfi, majd a pultost kezdte fenyegetni.

Ősszel folytatódik az eljárás a Kúrián Varju László ügyében, aki ellen több bűntett miatt emeltek vádat még 2020 áprilisában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bejelentette távozását a BBC News első embere is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.