Lerészegedett, ellopott egy buszt, kocsikázott egy kicsit, de erre biztos, hogy nem számított az elkövető
Elég nagy kárt okozott.
Elég nagy kárt okozott.

A török sofőr tízmiliós pénzbüntetést is kaphat.

Azért kapott súlyosabb büntetést a fajtalankodó igazgató, mert időközben a kormány szigorított a gyermekvédelmi törvényen.

Az elítéltek 2022 februárjában vízbe fojtottak egy idős embert a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen.

A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentum szerint komoly változtatások várhatók a köztársasági elnök kegyelemgyakorlásában.

A feltételezett elkövető az áldozat fia.

Kávét öntött a tárgyalást vezető bíró szemébe, feltehetően azért, hogy ne ő ítélkezzen a perben.

A férfit először még elengedték, később kiderült, ez nagy hiba volt.

A pécsi férfi egy cseh nővel játszott össze a bűncselekményben.

A rendőrök igazságügyi orvos szakértő bevonásával folytatták le a helyszíni szemlét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bejelentette távozását a BBC News első embere is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.