Több mint százezer forintot lopott ez a két férfi
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

A Tisza alelnöke háborúpárti frakcióban folytathatja.

Egyikük 12 év alatti.

Több mint négy év börtönbüntetést is kapott a férfi.

Lökdösődött, csapkodott, dulakodott a fiatal bünőző.

A hatóság átadta az iratokat az ügyészségnek.

Utóbb kiderült, rosszul gondolta.

Az iratok már az ügyészségen vannak.

Megszüntették az előzetes letartóztatást.

A járásbíróság felfüggesztett börtönbüntetést kért a vádlottra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bejelentette távozását a BBC News első embere is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.