
- Magyar Nemzet
- bűnügy
bűnügy

Idős emberek pénzére vadászó, Angliából irányított csalókat fogtak el
Vádat emeltek a mecsetben lövöldöző norvég férfi ellen
Manshaust azzal is gyanúsítják, hogy meggyilkolta négy évvel fiatalabb, kínai származású, örökbefogadott mostohahúgát.
Többéves szabadságvesztést szabtak ki embercsempészekre
Gyárfás Tamás: Azt is bizonyítaniuk kell, hogy elmebeteg vagyok
A Fenyő János meggyilkoltatása vádjával felbujtóként bíróság elé állt volt médiavállalkozó szerint szó sincs arról, hogy ő bárkit is megbízott volna a gyilkossággal.

Levélbomba robbant egy amszterdami banképületben
Hajtóvadászat az önjelölt „ördög ügyvédje” után
Hét elfogatóparancs van érvényben Keserű Sándor Izrael ellen, aki magát ügyvédnek és magyar–izraeli kettős állampolgárnak mondja.
Gyárfás Tamás újabb maratoni vallomásra készül
A volt média-, illetve jelenlegi sportvezető a a magyar keresztapáról, azaz Tasnádi Péterről, Portik Tamás csapdáiról és két zsarolójáról beszél, akik csak tanúk az ügyben.

Angliai piacra dolgozó cigarettacsempészeket fogtak el
Márciusban bíróság elé áll a volt perui nagykövet
Fontos híreink
Az NVB és az NVI vezetői egyeztettek az EBESZ szakértőivel

Magyarországon olajellátási vészhelyzetet akarnak előállítani a választások előtt

Soha nem volt még ennyire kifizető egyetemre, főiskolára, szakképzésre járni

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Sára Botond: A Karácsony–Tisza-koalíció a káoszban lehet érdekelt
Budapest költségvetése törvénytelenül működik.

Átadták az ország huszadik áldozatsegítő központját Szekszárdon
Teljes lefedettséget kapott a hálózat.

Menczer Tamás megválaszolta, miért érdemes a fiataloknak a Fideszre szavazniuk + videó
A fiatalok olyan kedvezményeket vehetnek igénybe, amilyenekre más országban esélyük sem lenne.

Érdemes lenne elgondolkodni a gyerekek közösségimédia-korlátozásának lehetőségéről
Több országban is kitiltanák a gyerekeket a közösségimédia-platformokról.
Külföldi híreink

New York elfoglalására buzdított egy muszlim vallási vezető
„Tudassuk velük, hogy mi vesszük át New Yorkot!"

Újabb mérföldkő Kecskeméten: már ötezren dolgoznak a Mercedes-gyárban
Összesen öt olyan ország van Európában, amely ekkora autógyártási kapacitással rendelkezik – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Kártérítésre ítélték az olasz kormányt a Sea-Watch civil hajó blokádja miatt
A jobboldali pártok szerint újabb politikai döntés született a palermói bíróságon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Miért éppen a kapus szimulál? Francia futball a ramadán alatt
Az eset ismét ráirányította a figyelmet a francia futball és a vallási kérdések érzékeny viszonyára.

Orbánék mindent felforgattak – ezért volt fordulópont 2010 Magyarország számára
Lehet-e összegezni egy korszakot, miközben még benne élünk? – többek között erről beszélgetett a Mozgásban podcast legfrissebb adásában Halkó Petra és Fekete Rajmund.

Pikk Bayerrel és Ambrózyval - Tóbiás, a teknős és a közvélemény-kutatók + videó
Miért „csak” húsz százalékkal vezet a Tisza Párt a Fidesszel szemben, amikor lehetne száz százalék is?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
