
- Magyar Nemzet
- bűnügy
bűnügy

Letartóztatták a nemi erőszakot elkövető afrikait

Javítóintézetbe küldték a szüleit megkéselő fiatal lányt
Hamarosan elhagyhatják a kórházat az őrizetes által megszúrt rendőrök
Fiatal lányt erőszakolt meg a szomáliai
Egy harmincéves szomáliai férfi kedden hajnalban megerőszakolt Budapesten egy 25 éves nőt. A vizsgálóbíró holnap dönt az elkövető letartóztatásáról.
Több százmillió forint értékű gyógyszert foglaltak le egy nemzetközi akcióban
Budapest, 2020. január 21., kedd (MTI) – Hat szervezett bűnözői csoportot számoltak fel, 112 házkutatást végeztek, 48 embert vettek őrizetbe és 2,6 millió euró (több mint 870 millió forint) értékben foglaltak le gyógyszereket a MISMED nevű nemzetközi akci
Két ukrán embercsempészt ítéltek börtönbüntetésre Tatabányán
Korrupció vádjával 13 évi börtönre ítélték Kínában az Interpol korábbi vezetőjét
Beazonosították a kiskőrösi halálos gázolás feltételezett okozóját
Megtörtént a vádemelés a 2016-os budapesti metróbaleset ügyében
Fontos híreink
Szilveszter a Várkert Bazárban: a zenészeknek annyi esélyük sem volt felkészülni rá, mint a tomboló közönségnek

Halálos összecsapások Szíria partvidékén az alavita mecset elleni merénylet után

Rengeteg bűncselekménygyanús ügyben merült fel Ruszin-Szendi Romulusz neve

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A Mikulás sapkájában tűnt fel a Sötét Nagyúr + videó
Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

Besült Magyar Péter terve, Varga Judit mindent megváltoztatott + videó
A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.

Orbán Viktor: Hogy megőrizzük Magyarország békéjét, nemzeti kormányra van szükség + videó
A kormányfő megosztotta egy kisvárdai orvosnő személyes vallomását a békéről.

Már csak ez foglalkoztatja Till Tamás szüleit
Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek.
Külföldi híreink

Szentkirályi Alexandra: Brüsszel háborúra készül! + videó
„Józan hangokra van szükségünk!”

Zelenszkijnek elfogytak a lapjai
A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Trump jó tárgyalásra számít, a bonyolult kérdések ellenére
Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Tragédia kellett az egyiptomi sportvezető bukásához, börtön várhat rá
Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.

Darts-vb: jön Littler, eltűntek a bilincsek
Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

Hogy is volt?
A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

