
- Magyar Nemzet
- bűnügy
bűnügy

Vádat emelt az ügyészség egy migránsokat kirabló férfi ellen
Felmentette a másodfokú bíróság a Szeviép-ügy vádlottait
A Szegedi Törvényszék az az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság tavaly novemberi verdiktjét megváltoztatva, bizonyíték hiányában mondta ki a felmentő ítéletet.
Marihuánát és csempészcigarettát találtak a vámosok Pomázon
Majdnem másfél évig vette fel az elhunyt édesanyja után járó ellátásokat egy nő
Mégsem szabadulhat újabb olaszliszkai lincselő
Az elítélt a Szegedi Csillagbörtönben tölti tizenöt éves szabadságvesztését, ha teljesen kitölti a büntetést, akkor 2021. október 24-én szabadul.

Robbantással fenyegettek meg közintézményeket Oroszország-szerte
Letartóztatták egy embercsempész csoport irányítóját
Letartóztatásba helyezte bíróság azt a 37 éves, Budapesten élő, menekültstátusszal rendelkező szír férfit, akit a Fővárosi Főügyészség azzal gyanúsít, hogy egy embercsempész csoport szervezője, irányítója volt – közölte az MTI-vel a főügyészhelyettes szom
Többen meghaltak Floridában egy sikertelen ékszerrablás utáni lövöldözésben
Diákja szúrta meg a tanárnőt
Az MTI úgy tudja, a késelés a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában történt.

Fontos híreink
Út a háborúhoz

Liverpool: Sallai az Anfielden? Ma eldől az ő sorsa is

Médiatudatosság a képernyők közt felnőve

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Magyar Péter ismét elveszítette a fejét, látványosan kiborult a kellemetlen kérdésektől
A pártvezér már baráti közegben sem tudja türtőztetni magát.

Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – megdöbbentő, milyen hévvel menne neki a nyugdíjrendszernek a tiszás szakértő
Simonovits András szerint a nagy összeget kapó nyugdíjasok az átlagnál tovább élnek, ami „aránytalan terhet” jelent az államnak.

Szánthó Miklós: A számok makacs dolgok – Brüsszel és Kijev árnyékában zajlik a kampány
Egyre durvul a külföldi erők beavatkozása a magyar választási kampányba.

Pénzt, fegyvert és katonát követelnek Magyarországtól
Brüsszel a konfliktus folytatását erőlteti.
Külföldi híreink

Magyarország nem enged a zsarolásnak, Orbán Viktor kiáll a magyar emberekért
Sem Brüsszel, sem Ukrajna nem törheti meg Magyarországot.

Ukrán szaktárca: már most nagyobb a pusztítás mértéke Ukrajnában, mint a Gázai övezetben vagy a nyugat-balkáni háborúban
Az ukrán ombudsman szerint több mint 90 ezer ukránt tartanak nyilván eltűntként.

Uniós szövetség alakul a visszatérési központok létesítésére
Nagy erőkkel zajlanak az egyeztetések Németország, Hollandia, Ausztria, Dánia és Görögország között.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ez már a milliárdosok klubja! Bajnokok LIgája-nagyságrendű summát kaszál a Fradi a bravúros El-szerepléssel
A Ferencváros 1975 után először nyert meg ismét tavaszi párharcot nemzetközi kupasorozatban.

Finomságok, lustaság és hétfőutálat – Mennyire ismeri Garfield világát?
Ön mennyire mozog otthonosan Garfield univerzumában?

Itt az alkalom, hogy megleckéztessük az olimpiai ezüstérmest
A magyar válogatott Szombathelyen újabb fontos lépést tehet meg a vb-szereplés felé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

