Két BL-negyeddöntőnek is Budapest lesz a helyszíne
A Wolfsburg–Chelsea párharc első mérkőzést jövő szerdán, a visszavágót egy héttel később rendezik.
A Wolfsburg–Chelsea párharc első mérkőzést jövő szerdán, a visszavágót egy héttel később rendezik.

Az angol együttes zsinórban öt meccset bukott el az Anfielden, ezúttal a Chelsea ellen kapott ki.

A Chelsea német válogatott csatára, Timo Werner abból merít erőt, ha az edzők üvöltöznek vele.

A kilencvenes években még játékosként hallott először arról, hogy a négyvédős rendszerben nem kell a csatárt a WC-ig kísérni. Tuchel esete a követő emberfogással...

Eközben Thomas Tuchel úgy véli, hogy a Chelsea állt közelebb a győzelemhez a 0-0-ra végződött bajnokin.

A francia csatár mintha labdába se ért volna a 68. percig, akkor viszont emlékezetes gólt szerzett.

A magyar edző még alig két hónapja a Paris Saint-Germain sztárjaival dolgozott együtt, néhány hete pedig már Londonban, a Chelsea-nél új arcokkal barátkozik.

Az európai Szuperkupa-döntőn jól vizsgázott budapesti helyszín népszerű a sztárcsapatok körében.
Sorozatban harmadik bajnoki meccsét bukta el a Tottenham csütörtök este a Chelsea ellen.

A Burnley ellen szerezte meg első győzelmét Thomas Tuchel irányítása alatt a Chelsea.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Az amerikai elnök többször figyelmeztette az iráni vezetést.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.