A Manchester City kapusa duplán készül a büntetőkre
Ederson a BL-döntő előtt viszont nemcsak a büntetők védését, hanem a végrehajtását is gyakorolta.
Ederson a BL-döntő előtt viszont nemcsak a büntetők védését, hanem a végrehajtását is gyakorolta.

A teljes idény a Manchester City, két tavaszi meccsük a Chelsea mellett szól a BL-döntő előtt.

John Terry elcsúszása után tizenhárom évvel ismét manchesteri csapat a londoni kékek ellenfele.

A szakember második döntőjére készül a BL-ben: tavaly a PSG, idén pedig a Chelsea révén lesz érdekelt.

Sadio Mané a Crystal Palace elleni duplája bronzérmet ért a Liverpoolnak a 2020/21-es idényben.

A Leicester tavaly az idény hajrájában csúszott le a BL-indulásról, és idén is megeshet vele ugyanez.

A Leicesterrel küzdenek meg a Kékek, és amelyikük pontot veszít, könnyen lecsúszhat a BL-indulásról.

A Barcelona női csapata másodszor került fináléba, s először hódította el a trófeát.

Drámai végjáték: Thomas Tuchel és Lőw Zsolt nem tudta megszerezni az első aranyérmét a Chelsea-vel.

A várakozásoknak megfelelően nem Isztambul lesz a május 29-i döntőnek a házigazdája.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.