Családbaráttá alakítják át a szülészeteket
Az egészségügyi dolgozók és orvosok esetében külföldi tanulmányutakat, továbbképzéseket is biztosítanak a tapasztalatcsere érdekében.
Az egészségügyi dolgozók és orvosok esetében külföldi tanulmányutakat, továbbképzéseket is biztosítanak a tapasztalatcsere érdekében.

A magyar Országgyűlés európai ügyek bizottságának fideszes elnöke elmondta: foglalkozni kell a brit kilépés lehetséges okaival és az egész Európát érintő demográfiai kérdésekkel is.
A család-, anya- és bababarát ellátás kialakítására a két kórház szülészeti osztálya és a koraszülött-újszülöttpatológiai osztály is támogatásban részesült.
A családbarát szülészetek fejlesztésére, összesen 3.3 milliárd forintot biztosított a kormány 53 intézménynek az erről szóló pályázat keretében – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztere.
A felmérés szerint a V4-országok mindegyikében növekedett valamilyen formában a családok számára juttatott támogatások összege, így nem meglepő ez az eredmény.
Ismét lehet pályázni a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) Családbarát önkormányzat díjára – közölte a szervezet az MTI-vel.
A társadalom támogatja azt a törekvést, hogy az erős családok váljanak a nemzet alkotóköveivé. Ezt szolgálja a kormányzat családtámogatási programja is – mondta Beneda Attila helyettes államtitkár.
A szülőszobák és a kórtermek felújításával az anyák, a gyerekek és a családtagok is emberibb, természetesebb és biztonságos környezetben tartózkodhatnak a kórházban.
Az Új baby boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma címmel készített stratégiai vitairatot a Nemzetgazdasági Minisztérium.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor videóban rántotta le a leplet a titokról.

Miközben Amerika és Oroszország a békéről egyezkedik, az erőtlen Európa csupán beszél, és saját jövőjének alakításából is kimarad.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élményt varázsolt több tucat gyermeknek.

A havazás még várat magára.

A rablótámadást a repülőtér egyik termináljának parkolóházában követte el négy férfi. Az eset fennakadást okozott a repülőtér forgalmában is.

A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.

A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett bejelentést.

Gyertyagyújtás a Múzeumkertben.

A tavaly honosított játékos nemcsak a nemzeti együttesben, hanem Európa egyik legjobb csapatában is meghatározó szerepet tölt be.

Már a bajnokságban is egyre jobb formába lendül a Ferencváros, amely ezen a héten másodszor is nyert a Kisvárda ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.