Így alakítják át a szülészeteket – tiszta vizet öntött a pohárba az államtitkár
Takács Péter a Hír TV vendége volt.
Takács Péter a Hír TV vendége volt.

– Családbarát legyen a munkahely? – tette fel az újabb kérdést az államfő.

A pszichológus szerint az iskolai felkészítők helyett válasszunk inkább élményközpontú táborokat.

Azokat az intézményeket keresik idén is, ahol a szakmai elhivatottság mellett alapvetés a családbarát gyakorlat is.

Magyarország a kormány gyermekközpontú politikája miatt bezzegország lett Bulgáriában

A nemzeti konzervatív kormány társadalompolitikájának középpontjában a családok támogatása áll.

A magyar társadalom, s azon belül a piaci, munkaadói szféra is egyre inkább családbarát – véli Gyurkó Katalin.

Az Országgyűlés előtt lévő új jogszabálytervezet szerint az eddiginél jóval több szabadságra lesznek jogosultak a szülők.

Jan Gregor, a cseh Családért civil szervezet alelnöke szerint politikai célokra használják a családot.

Egy mexikói szakember szerint példát vehetnének az Orbán-kormány családpolitikájáról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor videóban rántotta le a leplet a titokról.

Miközben Amerika és Oroszország a békéről egyezkedik, az erőtlen Európa csupán beszél, és saját jövőjének alakításából is kimarad.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élményt varázsolt több tucat gyermeknek.

A havazás még várat magára.

A rablótámadást a repülőtér egyik termináljának parkolóházában követte el négy férfi. Az eset fennakadást okozott a repülőtér forgalmában is.

A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.

A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett bejelentést.

Gyertyagyújtás a Múzeumkertben.

A tavaly honosított játékos nemcsak a nemzeti együttesben, hanem Európa egyik legjobb csapatában is meghatározó szerepet tölt be.

Már a bajnokságban is egyre jobb formába lendül a Ferencváros, amely ezen a héten másodszor is nyert a Kisvárda ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.