Miniszterelnökség: Egy-két héten belül elkészülnek a falusi csok részletszabályai
Becslések szerint a falusi csokkal 100 milliárd forint is kerülhet a kedvezményezett családokhoz – közölte Gyopáros Alpár kormánybiztos.
Becslések szerint a falusi csokkal 100 milliárd forint is kerülhet a kedvezményezett családokhoz – közölte Gyopáros Alpár kormánybiztos.
Novák Katalin szólt a családvédelmi akcióterv többi pontjáról is, akárcsak a magyar alaptörvényről, hogy ott hogyan jelennek meg a családi értékek.
Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár úgy látja: a családvédelmi akcióterv soha nem látott mozgásteret jelent a gyermeket vállaló fiataloknak.
A vacsorához ülő családok a közös étkezésre szánt idő felében telefonnal, tablettel, tévével vagy más dolgokkal foglalkoznak ahelyett, hogy az együttlétre koncentrálnának – állapította meg az Illinois-i Egyetem honlapján közzétett tanulmány.
Jelentős többséggel megszavazta hétfőn a parlament a családok támogatását célzó akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat.
A családok ellenségei a gazdák volnának?
Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány feladata, hogy élhető perspektívát kínáljon a fiataloknak, s ugyan önmagában nem elég az anyagi ösztönzés a gyermekvállaláshoz, de mégis fontos.
Egy felmérés szerint a kisiskolások különóráira a családok havonta 5-10 ezer forintot fordítanak, de minden tizedik család már húszezer forintot költ ilyen célokra.
A népesség csökkenése nem azért krízis elsősorban, mert kevesebb munkaerő jelenik meg a piacon, s nem azért probléma, mert a gazdaság profitközpontú növekedése lassul vagy visszaesik.
Nem kell elkezdeniük a babaváró támogatás hitelének törlesztését azoknak a házaspároknak, akik július 1-jét követően, a terhesség tizenkettedik hete után igénylik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Egy család rövid történetében egy középosztálybeli család élete fonódik össze fiuk rejtélyes új barátjával.
Egyre több elégedetlen vélemény hallható a Ferencváros holland vezetőedzőjének megítélésekor.
Mire visszatérnek, a páros már több mint nyolc hónapot töltött az űrben. Alig egy hétre számítottak, amikor jelentkeztek a Boeing júniusban induló első űrhajós repülésére.
Ez történt a gazdaságban.
A február 9-i koszovói parlamenti választások közeledtével egyre inkább előtérbe kerül Észak-Koszovó helyzete.
A Liverpool nyögvenyelős győzelmet aratott szombaton a Wolverhampton vendégeként.
A Hezbollah libanoni fegyveres szervezet vezetőjének a likvidálása történelmi fordulópont.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.